Ahogy Kínában terjedésnek indult a koronavírus úgy sorra zártak be a gyárak, üzemek és az erőművek is jóval alacsonyabb kapacitásra kapcsoltak.

A koronavírus ledöntötte a kínai energiatermelést, kivéve a napenergiát!

Ahogy Kínában terjedésnek indult a koronavírus úgy sorra zártak be a gyárak, üzemek és az erőművek is jóval alacsonyabb kapacitásra kapcsoltak.

A hagyományos fosszilis energiahordozókra települt erőművek termelése fokozatosan csökkent, míg a napenergia termelés nőtt a napelemek folyamatos működésének köszönhetően.

A KÍNAI ENERGIATERMELÉSBEN TÖRTÉNT ÁTALAKULÁS OKAI

Kínában a területi és gazdasági lezárások január 23-án kezdődtek és március elejétől fokozatosan enyhülnek. A Kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal jelentése szerint januárban és februárban az ország energiatermelésében a hőenergia és a vízenergia jelentősen, az atomenergia és a szélenergia kissé csökkent, míg a napelemes ipar számottevő növekedést könyvelhetett el. A változások hátterében a járvány miatti átrendeződés áll. Egyik oldalról a nagy energiát felemésztő gyárak leállásával nem volt szükség annyi energiára, másrészt a hagyományos erőműveknél nagyszámú emberi jelenlétre van szükség, ami a kijárási tilalom okán nem volt teljesíthető. A napelemparkok ezzel szemben különösebb emberi közbeavatkozás és karbantartás nélkül tudtak termelni. Emellett elemzők kiemelik, hogy a megújuló energia (napelemes rendszerek és szélerőművek) esetében nagy előny, hogy az energiahordozók szállítására sem volt szükség, ami szintén akadályokba ütközött a járvány idején. Kína nagyjából 309 GW napenergia-kapacitással bírt napelemes rendszerei révén 2019-ben, ami az előző évhez képest 15%-os növekedést jelentett. A szélenergia termelése viszonylag állandó, jelentősebb beruházások nem történtek 2018 és 2019 között.

AZ ENERGIATERMELÉS ALAKULÁSA SZÁMOKBAN

A 2020-as év első hónapjaiban az egyes energiaszektorok változásai a következőképpen alakultak:

az általános villamosenergia-termelés 8,2%-kal csökkent
a szén dominanciájú hőenergia termelés 8,9%-ot esett vissza,
a vízenergia 11,9-re, a nukleáris energia 2,2-re,
a szélenergia enyhén, 0,2%-kal csökkent,
a napenergia pedig 12% -kal nőtt.

Az energiaiparra kihatott a más szektorokban lezajlott visszaesés. A más indusztriális területen működő vállalkozások energiaigénye 16%-kal, a cement iránti kereslet 30%-kal, a feldolgozóipar 40%-kal, az ingatlan-értékesítés 40%-kal és az építőipar 44% -kal esett vissza. A gyártási és fosszilis erőművi kapacitás csökkenését mutatja a szén-dioxid kibocsátás mértékének drasztikus redukciója is, melyről a médiában közölt képek is rendkívül jól tanúskodnak. A tisztább levegőjű jövő pedig csak a napelemek minél szélesebb körben történő alkalmazásával tartható fenn.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.