Alternatív energiával született magyar rekord

Hivatalosan is rekordnak nyilvánították az MVM alternatív energiával működtetett koncertjét.

A Balkan Fanatik Guinness rekordkísérlettel egybekötött koncertjét a helyszínen tanúsította a Magyarországi Rekordok hivatalos regisztrátora, amellyel a Magyar Villamos Művek rendezvénye felállította a “Magyarországon az első közvetlen megújuló energiával és emberi erővel működtetett koncert” rekordját. Újabb mérföldkőhöz érkezett az MVM Csoport Energia 2.0 programja. A Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap alkalmából tartott eseményen a zenekar tagjai a technikához szükséges villamos energiát nem az országos energiaellátó rendszerből nyerték, hanem külön forrásból, mozgási energia felhasználásával állították elő a lelkes résztvevők. A Műegyetem Állásbörzéjének látogatói sorokban vártak az MVM áramfejlesztő kerékpárjaira, hogy tekerhessenek a rekordkísérlet sikeréért. A nap folyamán biciklizéssel előállított, valamint az Energia 2.0 Programsorozat interaktív kiállítóterének otthont adó kamion által gyűjtött nap,- és szélenergia elektromos árammá alakítása és a koncert hangosításához történő felhasználása tette lehetővé a magyar rekord felállítását.

balkan fanatik

A majd két órán át tartó zenélést követően elvégezték az ellenőrző méréseket és Sebestyén István a rekord hivatalos regisztrátora megállapította, hogy összesen 410 Wh energiát használt fel a koncert, ami alapján „az első hazai, alternatív energiából termelt árammal hangosított koncert” címet nyerte el. Az egész nap összegyűlt energia mennyisége körülbelül még 4,5 óra bulizáshoz lett volna elegendő. „A magyar rekord sikeres felállítását követően az MVM Csoport kezdeményezi a rekord nemzetközi bejegyzését, többek között a hivatalos Guinness bizottság elismerését is. A vállalatcsoport célja, hogy a sikeres engedélyeztetési eljárást követően „Európa első közvetlen megújuló energiával és emberi erővel működtetett koncert” címet is birtokolhassa.” – mondta Felkai György, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója.

napelem és szélkerék

„Büszkék vagyunk rá, hogy már második alkalommal főszereplői lehetünk egy ilyen kuriózumnak számító koncertnek. A környezetvédelmet, a fenntarthatóságra való törekvést mindig is szívügyünknek tekintettük. Reméljük ezzel nemcsak a fiataloknak, de a magyar zenész szakmának is példát mutatunk.” – mondta Lepés Gábor alias Lepe, a Balkan Fanatik oszlopos tagja. A nagyszabású esemény a Magyar Villamos Művek népszerű Energia 2.0 programsorozatának 2012-es nyitó rendezvénye volt. A tervek szerint a tavasz folyamán további hét felsőoktatási intézménybe látogat el az MVM Csoport energikus világát bemutató, illetve a megújuló energiaforrások használatát, a paksi atomerőművet és a cégcsoport legújabb szolgáltatását, a „Zöldáramot” népszerűsítő interaktív kiállítótér. A rendhagyó kiállítás része az atomerőmű működését szemléltető, illetve a hazai energiarendszer működését bemutató maketteken kívül többek között egy vezénylőpult is, amelynek segítségével a látogatók megfigyelhetik, hogyan nő az áram ára és az energiarendszer széndioxid-kibocsátása, ha virtuálisan csökkentik a szimulált paksi atomerőmű teljesítményét. A Magyar Villamos Művek programjának célja, hogy tovább erősítse a lakosság környezettudatosságát és támogassa az Európai Unió energetikai stratégiai célkitűzéseinek teljesülését.

Ajánlott tartalom

Steiner Attila: az energetikai átmenet alapja a modern villamosenergia-hálózatok kiépítése

A modern villamosenergia-hálózatok kiépítése az egész Európai Unió energetikai átmenetének alapját képezi - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára az EU-elnökség keretében rendezett konferencián hétfőn Budapesten.