Az olvadó sarki jég új turizmust teremt

Történelmet írhat a Serenity luxushajó, amely kedden hagyta el Alaszkát, hogy New Yorkba hajózzon.

Nem is akármilyen úton, az északi jeges utat választotta, ott próbál átkelni, ahol eddig még senki. Legalábbis nem ekkora óceánjáróval, mert kisebb hajókkal már korábban is megtették ezt az utat. A Serenity 1725 utassal a fedélzetén vágott neki az útnak az alaszkai Sewardból, 32 nap alatt tervezik elérni New Yorkot. Közben szinte egyáltalán nem feltérképezett vizeken, jéghegyeken és igencsak érzékeny vadvilágon keresztül hajózik.

Ha minden igaz, még egy óriási viharral is szembe kell nézniük, amely épp az Északi tengeren tombol.

Az idei nyár egyébként kedvez egy ilyen kalandnak, a második legalacsonyabb szintet érte el a jégtakaró kiterjedése. Eddig 2012-ben mértek csak nagyobb csökkenést, de az is igaz, hogy a mostani vihar még olvaszthat a hótakarón és lehet még az idei rekordév.

A hajóútra egyébként túljelentkezés volt, minden jegyet eladtak. Annyira nagy az érdeklődést, hogy jövőre megint indítanak egy hajót ugyanezen az útvonalon. Már arra is sikerült jegyeket eladniuk.

A Crystal Cruises társaság egy újfajta turizmust talál ki, olyan vizen hajóznak, amelyek korábban elérhetetlenek voltak. Az északi útvonal is ilyen, korábban vastag jég borította, lehetetlen lett volna áthajózni itt. A felmelegedés miatt azonban ez is lehetővé vált, nyáron a sarkvidéket már nem borítja egybefüggő jégtakaró.

Ez a fajta turizmus persze az amerikai, kanadai és grönlandi mentőszolgálatokra is plusz feladatokat rak, meg kell oldani a lehetetlen helyen balesetet szenvedett hajók utasainak megmentését. Egy nemrég készített jelentés szerint a kanadai parti őrség 11 óra alatt tud a helyszínre érni, ha egy ilyen luxushajónak baja esik az sarki vizeken, de ez már késő lehet, ha gyorsan süllyed a hajó.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.