Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Szelektív hulladék / Hulladékból készült kiállítási tárgyak Miskolcon
Tudj meg többet: Szelektív hulladék

Hulladékból készült kiállítási tárgyak Miskolcon

Tejes dobozból készült Diósgyőri vár, papírdobozokból készült láncok is láthatóak azon a kiállításon, amelyet a miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában rendeztek.

Pásztorné Bakó Márta, az oktatási intézmény igazgatója elmondta: egy pályázati program részeként szervezték az egyhetes kiállítást. A Szemétszüret néven futó projektsorozat akcióiban halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, szüleik és az iskola pedagógusai vettek részt.
Hozzátette: a különleges tárlat elkészítése mellett szelektíven szedték a hulladékot, volt elméleti és gyakorlati program és rengeteg játék.
A rendezvények által a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek közvetlenül tapasztalhatták meg a környezettudatos magatartást, ennek lényegét, a szülők pedig aktívan részt vehettek a programsorozatban és az iskola életében. Azon családok is betekintést kaphattak a környezettudatos életmódról, amelyeknél ez kevésbé volt eddig gyakorlat – jegyezte meg.

Ajánlott tartalom

Napenergiával működő kerékpárút épült Esztergomnál

Világító útburkolat épül a Duna-menti kerékpárúton, először Esztergomnál.