Két bioetanol beruházást minősített kiemeltnek a kormány

A dunaalmási és a kabai bioetenol-biogáz kiserőmű beruházásokat minősítette – a közigazgatási hatósági ügyintézés szempontjából – kiemeltté a kormány, az erről szóló és jövő kedden hatályba lépő rendeletek a csütörtöki Magyar Közlönyben jelentek meg.

Az egyik a volt kabai cukorgyár területén megvalósuló üzem 288 ezer tonna kukoricát dolgoz fel évente, ebből 101 ezer köbméter bioetanolt, és 55 megawatt villanyáramot, továbbá 2.376 tonna csíraolajat állít elő. A beruházás 130 millió euróba kerül, és 90 embernek ad munkát.
A projekt beruházója az EM-Bioetanol Kft. A cégjegyzék szerint a 2006-ban alapított cég jelenlegi jegyzett tőkéje 2,5 milliárd forint. A tulajdonosai közt főleg környékbeli mezőgazdasági termelők találhatók.

A másik kiemelt beruházás a dunaalmási hasonló létesítmény bővítése. Ez az üzem 340 ezer tonna kukoricát dolgoz majd fel évente a tervek szerint, ebből 124 ezer köbméter bioetanolt és 70 megawatt villanyáramot, továbbá 2.772 tonna csíraolajat állít elő. A beruházás 140 millió euróba kerül, 101 embernek ad majd munkát. A projektet a Duna-Etanol Zrt. indítja, amely szintén 2006-ban jött létre, a jegyzett tőkéje azóta is 20 millió forint, a tulajdonosa pedig egy magánszemély.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.