Másfél milliárdos kártérítést fizetne a MAL

Öt éven át évi 300 millió forintot, összesen másfél milliárd forint kártérítést fizetne a MAL Zrt. a két héttel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa károsultjainak – mondta Tolnay Lajos, a MAL Zrt. elnöke a Borsodonline-nak.

A felelősség ügyében egyelőre nem lehet pontos véleményeket alkotni, de az emberi tragédiákat mégis valahogy kezelni kell, ennek más módja nincs, mint a kárpótlás és kártalanítás – tette hozzá.
Megerősítette: felkészültek arra, hogy a megsérültnél négyszer biztonságosabb, már meglévő tározóba helyezik el a vörösiszapot.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.