Nem változnak a távhőárak októbertől

Nem változnak a távhőárak október 1-jétől; a Magyar Energia Hivatal (MEH) árképzési javaslatának feldolgozása és értékelése folyamatban van – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére.

A tárca hangsúlyozta: az árak megállapítása során a NFM továbbra is határozottan képviseli a kormány rezsiköltségek kordában tartására vonatkozó álláspontját. Korábban az EnergiaFocus.hu írt arról, hogy nem változik a távfűtés díja a lakosság számára október 1-jétől. A portál iparági forrásai szerint egyes hőtermelők esetében módosul az átvételi ár, ám ez nem befolyásolja majd a végfelhasználói tarifát. Az EnergiaFocus.hu által megkérdezett piaci szereplők szerint a korábban befagyasztott ár a jelenlegi körülmények között fenntartható, mivel a fűtőanyag nem drágult olyan mértékben, amely tarifaemelést indokolna a háztartások számára. Az október 1-jére várt miniszteri rendelet azonban változtathat egyes távfűtéssel ellátott városokban a hő átvételi árán. Ez elsősorban azokat a településeket érintheti, ahol a lakosság nagy kintlevőséget halmozott föl a távhőszolgáltató felé, ott ugyanis napi problémát jelent, hogy a szolgáltató ki tudja fizetni a megvásárolt hő árát a termelőnek.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.