Pécs már a fenntarthatóság útjára lépett

Pécs városa az utóbbi években igen sokat tett azért, hogy Magyarországon egyike legyen azon városoknak, akik a fenntartható jövő építésében élenjárnak.

Több olyan területen is megvalósultak és folyamatban vannak már projektek, amik elősegítik a zöldebb és karbonsemleges jövő kialakítását. A következőkben bemutatunk néhány beruházást, amik zöldebbé és élhetőbbé tették a települést.

ELEKTROMOS AUTÓBUSZOK CIRKÁLNAK PÉCSEN

Az egyik legfrissebb hír, hogy Pécsett átadásra került az a 10 darab új elektromos hajtású busz, ami a helyi tömegközlekedést fogja szolgálni a jövőben. A projektet a helyi önkormányzat 1,7 milliárd forint uniós pályázati támogatásból vásárolta. A beruházást részét képezte még a járművek elektromos töltőinek és az őket befogadó garázsépület kialakítása. A beruházás az előszele annak az országos törekvésnek, miszerint 2022-től kizárólag elektromos buszok helyezhetők üzembe a 25 000 főnél nagyobb településeken tömegközlekedési célból. Ennek megvalósítására országosan mintegy 36 milliárd forint jut a következő évtizedben.

A fejlesztéssel Pécs számára elérhetővé vált, hogy a helyi buszjáratok egy része környezetbarát üzemeltetéssel működjön. A beszerzett járművek csendesek, nincs szén-dioxid kibocsátásuk, ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy a város levegője tisztább legyen. A városvezetés a elektromos busz beruházás mellett jelezte, hogy a közeljövőben tervezi a közműcégek dízelüzemű járműveinek cseréjét is.

BICIKLIS INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉSEK

A mobilitás egy másik területén is komoly fejlődés ment végbe az utóbbi években. Pécs kerékpárút-hálózata jelentősen bővül(t) az utóbbi időben. Szinte teljesen kiépítésre került már a várost kelet-nyugati és észak-déli irányban átszelő biciklis folyosó. A kerékpárút-hálózat összeköti így a jelentősebb városrészeket, elősegíti a városközpont és a helyi látnivalók elérését. Kerékpáros területen további jelentős fejlődésnek mondható a 2019-ben kialakított elektromos közbringarendszer. A „PécsiKe” névre keresztelt környezetkímélő, kényelmes kerékpárokkal akár 40 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel, és az elektromos rásegítésnek köszönhetően még a legmeredekebb pécsi utakon is könnyedén fel tudnak tekerni a használóik. Az e-közbringarendszer a városszerte megtalálható 7 darab dokkolóállomásnál vehető igénybe. E két fejlesztések által a helyi lakosok és turisták is biztonságosan és környezetbarát módon közlekedhetnek a városban.

BIOMASSZA ÜZEMELTETÉSŰ MELEGVÍZ- ÉS TÁVHŐ SZOLGÁLTATÁS PÉCSETT

A pécsi hőerőművet, ami több ezer háztartást lát el melegvízzel és távhővel hosszú évtizedeken át a Mecsekben található feketekőszénre települve működött. A bányák bezárásával ez a típusú működtetés már nem volt korszerű és kifizetődő, így az erőművet átalakították gázüzeműre. Ugyanakkor ez a megoldás sem bizonyult a környezet szempontjából a legjobb megoldásnak, ezért az erőmű a 2004-2013 között úgynevezett tüzelőanyag-váltási folyamaton ment keresztül. Ennek eredményeképpen jelenleg két biomassza-tüzelésű kazán is működik a hőerőműben: egy 49,9 MW villamos teljesítményű faapríték-tüzelésű és a 35 MW villamos teljesítményű, bálázott lágyszárú mezőgazdasági melléktermékekkel fűtött. Napjainkban a pécsi erőmű Magyarország egyik legnagyobb biomassza-erőműve, amely egyszerre állít elő villamos- és hőenergiát is. A gázüzemű kazánokkal együtt az összteljesítménye 200 MW.

A biomassza alapanyagokat az erőmű főként a térség agrárvállalkozóitól szerzi be. A mezőgazdasági melléktermékek hasznosításával mintegy 31 500 lakás és 460 közintézmény hőigénye kerül kielégítésre. A hőerőmű évente 190-200 GWh mennyiségű villamosenergiát, valamint 900-1000 TJ mennyiségű hőt értékesít. Mivel a biomassza-tüzelés szén-dioxid-semleges technológiával bonyolódik, ezért az erőmű éves szinten több mint 150 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást vált ki ezzel a típusú működtetéssel.

HATALMAS NAPELEMPARKOK PÉCS HATÁRÁBAN

Pécsett működik az ország egyik legnagyobb napelemparkja, amely 38 000 darab napelempanelből áll. A 10 MW kapacitású létesítmény több mint 4 milliárd forint uniós és állami támogatás segítségével épült meg 10 ha-on, a hőerőmű egykori zagyterének területén. A létesítmény összesen 8 darab, egyenként 1,25 MW-s modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, az egy mezők pedig egymástól függetlenül is képesek működni. A beruházással a már alulhasznosított terület kapott új, környezetbarát funkciót. A napelempark közel 15 ezer tonnával csökkenti a város szén-dioxid-kibocsátását éves szinten. A városban létrejövő további napelemes rendszerek révén a város fontos közintézményeinek villamosenergia-igényénye kerülhet kiváltásra. A Kodály Központ, a Zsolnay-negyed, a Pécsi Nemzeti Színház, a műjégpálya és a Hullámfürdő épületei jelenleg is jelentős áramfelhasználók, melyeket többek között a Füzes dülőben épülő új 0,5 MW-os napelempark fog ellátni energiával.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.