SZIN 2010: RE:pohár az ökorandin

A honi fesztiválpaletta első fenntartható fesztiválja, a nemzetközi The Greener Festival díjas Szegedi Ifjúsági Napok tavaly már letette a „zöld” fesztiválozás első mérföldkövét azzal, hogy – egyéb kezdeményezések közt – bevezette a fesztiválon a visszaváltható, azaz RE:poharat. Idén további zöld megoldásokra készül a SZIN, az ország legnagyobb ökorandija, augusztus 25 és 29 között.

Mitől fenntartható egy fesztivál? Hát nem feltétlenül attól, hogy a bevételek meghaladják a kiadásokat, hanem ha a rendezvény ökolábnyoma nem haladja meg a fenntarthatóság mértékét. Az ökológiai lábnyom segít meghatározni az emberiség bolygóra gyakorolt nyomásának mértékét. Akkor fenntartható valakinek az életformája, ha a fogyasztásának globális hektárban megadott értéke nem haladja meg a 2,1-et. A SZIN látogatók lábnyoma ennél jóval kisebb, 1,8 gha, köszönhetően a tavaly bevezetett öko kezdeményezéseknek, mint a RE:pohár, vagy a komposztálható étkészlet, a közlekedés zöld alternatívái és a többi. Ez azt jelenti, hogyha a Föld minden embere úgy élne, mint egy ökotudatos SZIN látogató, akkor az emberiség hosszú távon fenntartható életet tudna élni!  És a folyamat nem állhat meg, tapossunk ki kevesebbet a Földből! – ezért a szervezők a 2010-es rendezvényen – a korábbiakat megtartva – újabb csapásirányokon is elindulnak.

Az idei évben egy kisebb erdő elültetésével kívánják mérsékelni/kiváltani a fesztivál teljese CO2 kibocsátását, de emellett kiemelt figyelmet fog kapni a kerékpáros közlekedés támogatása és a fenntartható fesztiválozás és életmód népszerűsítése is. A fő irányvonalak és bejáratott kezdeményezések természetesen idén is megmaradnak, de 2010 fő üzenete a klímaváltozás lesz, hiszen Koppenhágának köszönhetően ez a téma jelenleg kiemelt figyelmet kapott az itthoni és külföldi médiában, arról nem is beszélve, hogy idén  – a SZIN után nem sokkal – Mexikóban tartják a soron következő klímakonferenciát, amire a szegediek is szeretnék eljuttatni a fesztiválozókkal közösen kialakított elképzeléseiket, ötleteiket, javaslataikat tartalmazó klíma doktrínát.
Irány tehát Mexikó, de előbb augusztus utolsó hétvégéjén legyen egy fenntartható fesztiválozás a SZIN-en, ahol a Borsodi segítségével RE:pohárból ihatjuk a sört, vagy akár szobakerékpárral szolgáltathatjuk egy színpad áramigényét, és a nyár utolsó fesztiválja egy ökorandin összehozza majd a környezettudatosan gondolkodó szerelmeseket is.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.