Kezdőlap / Technológiák / Zöld autó / Elektromos autó / Új elektromos buszt tesztel a BKV
Tudj meg többet: Elektromos autó

Új elektromos buszt tesztel a BKV

A BKV elektromos meghajtású autóbuszt tesztel több héten át Budapesten. Az utasok szerdától Dél-Budán, valamint a belvárosban vehetik majd igénybe az alternatív meghajtású járművet.

Az eBUS-12 egy kínai gyártó, a BYD terméke, a legkorszerűbb akkumulátoros hajtásnak köszönhetően egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére is képes, végsebessége pedig eléri az óránkénti 70 kilométert. A jármű feleannyi energiát fogyaszt, mint egy hasonló méretű, dízel üzemű busz, az akkumulátorok teljes feltöltéséhez pedig csak négy órára van szükség. Az energiafelhasználást áram-visszatápláló fékrendszer is segíti. A 12 méter hosszú járművön 25 ülő- és 55 állóhely van, tehát nagyjából ugyanannyi utast tud szállítani, mint a fővárosban most közlekedő szóló autóbuszok.
Az eBUS-12-t a BKV szerdán állítja forgalomba, a jármű a tervek szerint a 26, a 88, a 102, a 105, a 112, a 172E, a 178 és a 240E jelzésű autóbuszok vonalain jár majd.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt kérte, hogy akik kipróbálják a járművet, azok a véleményüket juttassák el a bkk@bkk.hu e-mail címre. A busz menetrendje hamarosan elérhető lesz a bkv.hu-n. Nem ez az első alkalom, hogy a közlekedési vállalat elektromos meghajtású busszal kísérletezik: tavaly ősszel néhány hétig a cseh SOR EBN 10,5 típusú járművek közlekedtek a Margitszigeten. A cseh elektromos buszok 10,5 méter hosszúak, 86 utast tudnak szállítani, lítium-ionos akkumulátoraik egy hosszú, hat-nyolc órás töltéssel 160 kilométert tudnak megtenni. Kizárólag a technikai paraméterek alapján tehát a kínai buszok jobb vételnek tűnnek, mint a csehek: nagyobbak, gyorsabban fel lehet tölteni az akkumulátoraikat, és egy töltéssel hosszabb utat tudnak megtenni.

Ajánlott tartalom

Közel vagyunk a teljesen önvezető Teslákhoz

Napjainkban már kizárólag szoftveres akadályai vannak annak, hogy a Teslák végre valódi önvezető autókká válhassanak.