1 milliárd euróval támogatnák az elektromos autók fejlesztését

A német kormány akár 1 milliárd euróval is támogatná az elkövetkező két évben az elektromos meghajtású autók fejlesztését – írta a Welt am Sonntag német lap vasárnap.

A német kancellár, Angela Merkel szombaton, heti hangkiadványában (podcast) azt sürgette, hogy Németország az elektromos autók piacának vezetőjévé váljon és célul tűzte ki, hogy az országban 2020-ra “1 millió ilyen járművet hozzanak forgalomba”. Angela Merkel szerint 2030-ba akár 6 millió elektromos autó is lehet Németországban. A Welt am Sonntag értesülései szerint a német kabinet már szerdán tárgyalhatja a pénzügyi támogatásra vonatkozó indítványt. A lap úgy tudja, a német iparági szereplőket tömörítő Nemzeti Elektromobilitási Platform hétfői jelentésében ilyen irányú javaslatokkal áll majd elő. A vasárnapi írás szerint a kormány többek között az elektromos autókra vonatkozó adókedvezmények bevezetését, az ilyen járművek számára fenntartott gyors közlekedési folyosók fenntartását és az elsőbbségi parkolás lehetőségét fontolgatja. A korábbi tervekkel ellentétben gyors döntés születhet az állami támogatásról – mondta a lapnak egy kormányközeli forrás.


Merkel szombati nyilatkozatában így érvelt: az az ország válhat piacvezetővé, “ahol az első elektromos autókat megépítik”. A kancellár ugyanakkor kiemelte: az új technológia fejlesztésében gondot okoz a hosszú élettartamú energiatárolók és a töltőhálózat infrastruktúrájának kiépítése. “Ezeknek a problémáknak a leküzdésére számos próbaterv van és ezeket minél előbb végre kell hajtani” – fogalmazott a német kormányfő. A német autószövetség korábban arról tájékoztatott, hogy az idei, szeptemberi frankfurti autókiállításon központi szerepet kapnak az elektromos meghajtású autók. A német autógyártó BMW 2 évvel korábbra, 2013-ra tervezi első, kizárólag elektromos meghajtású városi autójának forgalomba hozatalát. A Daimler idén mutathatja be Smart-típusú autójának, illetve kompakt A-osztályú járművének elektromos változatát. Európa vezető autógyártója, a Volkswagen pedig 2013-ban kezdheti meg elektromos autójának értékesítését.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.