10 év alatt megháromszorozza a napenergia kapacitását Magyarország

A magyar kormány célul tűzte ki, hogy a naperőművek összkapacitása 2030-ra elérje a 6 gigawattot!

Ebben nem csak a napelemeparkoknak , hanem a háztartási méretű kiserőműveknek is jelentős szerepe lesz, így biztosan számíthatunk a jövőben mindkét területen további támogatásokra is.

TÍZ ÉV ALATT MEGHÁROMSZOROZÓDIK A KAPACITÁS

A 2030-ra kitűzött 6 gigawatt teljesítmény nem tűnik lehetetlennek látva az utóbbi években a napelemes technológiák dinamikus fejlődését, viszont meg kell említeni, hogy 2020-ig Magyarország „csupán” 2 gigawatt naperőmű kapacitással rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a napelemes rendszerek fejlődése még annál is gyorsabb lehet, mint amit eddig tapasztaltunk, hogy a kapacitások 10 éven belül a háromszorosára növekedhessenek.

A háztartási szektorban 2021-től már több támogatási forma is kilátásban van. Egyik a Novák Katalin által bejelentett Otthonfelújítási program, ahol számos felújítási munka mellett napelemes rendszerek telepítésére is lehetőség nyílik, a másik pedig az a célzott pályázat, amit Palkovics László jelentett be az ősszel, és szintén vissza nem térítendő támogatást ígér a kiváltott energiaszükséglet arányában.

Magyarország rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, így szinte bárhol lehetőség nyílik arra, hogy napelemes rendszer telepítésével zöld áramot lehessen termelni. Palkovics László kiemelte, hogy a 6 gigawattos cél elérésével 2030-ra a nukleáris energiával együtt 90% fölé lehet majd emelni a karbonsemleges energiatermelés részarányát. Ez pedig fontos eleme a klímavédelmi akciótervnek is.  Magyarország jelenleg a nyolcadik helyen áll az Unióban az 1990 óta elért szén-dioxid csökkentési célok megvalósításában, és a 2030-ra kitűzött célérték 40%-át már tavaly teljesítette.

NAGY SZEREP JUT AZ ÚJ KECSKEMÉTI NAPELEMGYÁRNAK IS!

A Kecskeméten felépült napelemgyár is óriási lépést jelent. Mint tudjuk a napelemek zömét a Távol-Keleten, főként Kínában gyártják, mert 15-20 évvel ezelőtt az európai gyártók „feladták” feladták a versenyt az ázsiai országokkal szemben. A Magyarországon meghonosított új technológiával, mint amit az Ecosolifer gyára is képvisel, ismét versenyképes lehet az öreg kontinens. A gyár kitűzött célja az, hogy hosszú távon ne csak napelemcellákat, hanem komplett modulokat is gyártson, amelyek lehetőleg az energiatermelésen túl tárolásra is alkalmasak.

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.