100 km két perc alatt – villámgyors töltőt tervez a Tesla

Az egészen 400 kW-ig fokozódó töltési sebesség akár negyed óra alatt 500 km-nyi hatótávolságot is beleszuszakolhat a Tesla Model S-be. Az elektromos autók fejlődésével párhuzamosan egyre inkább a töltési infrastruktúra válik szűk keresztmetszetté a villanyautózás széleskörű elterjedésében. Ugyanis hiába van egy töltéssel 300-600 km-t megtenni képes, nagy akkumulátoros elektromos autónk, ha ez a képességet korlátozottan használhatjuk ki a hagyományos hálózatról történő 15-30 órás töltési idők miatt. Itt jönnek képbe a gyorstöltők, amelyek közül csak kevés képes olyan tempóban megkínálni az akkukat, hogy azok igazán gyorsan tele legyenek. Ha nem is túl akkubarát, annál hatásosabb lehet ez elektromos töltőrendszerek új generációja, amelyet a Tesla mellett több autógyártó is kilátásba helyezett. Az új rendszer 2-400 kW-os töltést tesz lehetővé, ezáltal pedig egy hatékonyabb elektromos modell akkujába akár két perc alatt is belekerülhet 100 km-nyi töltés. Persze ez még csak ígéret, ráadásul az infrastruktúra kiépítését is meg kell oldani, az ugyanis legalább annyira növeli az elektromos autózás versenyképességét, mint a jó és kedvező elektromos modellek maguk, írja az autopult.hu.

Ajánlott tartalom

Az EU-ban 3 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első két hónapban

Az Európai Unióban éves összevetésben 3 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első két hónapban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.