12 érv a zöldtetők mellett

Miért jó zöldtetős házban lakni vagy dolgozni? Egyszerűnek tűnő kérdés, hiszen a zöldet mindenki szereti, kiváltképp abban a városi közegben, ahol ugye soha nincs elég belőle.

A zöldtető tehát trendi, mert látványával igyekszik visszacsempészni azt a természetes környezetet, amely az urbanizáció hatására kiszorult. Persze a zöldtetős épületeknek számos más előnye is van az esztétikumon kívül. Ezeket fogjuk most részletesebben is megvizsgálni.

Pénztárcánk mindannyiunk számára fontos, így első lépésben a gazdasági előnyöket vesszük górcső alá.

 

Gazdasági előnyök

 

  • Az egyik legnyomósabb érv a tető élettartamára gyakorolt pozitív hatása: Mivel a zöldtető egyfajta védőréteget képez a talajréteg alatti tető anyagain, megóvja azokat a szélsőséges hőmérséklettől, a Nap ultraibolya-sugárzásától, a mechanikai sérülésekről nem is beszélve. Mindezeket figyelembe véve, ha zöldtetős házban lakunk, várhatóan háromszor hosszabb ideig tart majd a tetőnk, mint szomszédainkké, azaz a karbantartásra is a harmadát költjük majd.
  • A spórolás itt nem áll meg, hiszen a zöldtetővel – mint természetes tetőszigetelővel – csökkenthetjük energiafelhasználásunkat is. A National Research Council of Canada (Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács) kimutatása szerint nyáron 75 százalékot, télen akár 25 százalékot is képesek vagyunk  megtakarítani a zöldtető segítségével (lásd a Környezeti előnyök bekezdés tartalmát).
  • Talán kevésbé köztudott, de a zöldtető optimális hangszigetelő hatással is bír, ami az érintett lakótérben növeli a komfortérzetet. Mivel nagyobb csendet, így kellemesebb környezetet biztosít, a repülőterek és iparterületek közelében kifejezetten hasznos megoldás lehet a zajcsökkentésben.
  • Előnyeinek köszönhetően a zöldtető a lakossági és kereskedelmi ingatlanok értékét jelentősen megnöveli.

Pénztárcánk kímélése mellett szintén fontos szempont környezetünk védelme, valamint a zöldtető alkalmazásával járó társadalmi előnyök.

Környezeti előnyök

 

  • A zöldtetők esetében talán a leglogikusabb környezeti előny a tisztább levegő. A növények ugyanis segítenek megkötni a szmogot, a levegőben található illékony vegyületeket és nehézfémeket, ezáltal komoly hatással bírnak a levegő minőségére és a lakosság egészégére. Lássuk be, egy városban nem tud elég tiszta lenni a levegő, így a legideálisabb az lenne, ha minden tető zöld lenne.
  • A CO2 csökkentő hatásuk szintén kézenfekvő, hiszen egyetlen négyzetméternyi zöldtető-felület éves szinten átlag 5 kg szén-dioxidot képes megkötni! Ez a mennyiség pedig további 3,2 kilogrammal növelhető éves szinten fosszilis-energiahasználat esetén, hiszen, amint azt a Gazdasági előnyök bekezdésnél már olvastuk, a zöldtetők egyik járulékos előnye, hogy alkalmazásukkal csökken az ingatlan energiaigénye.
  • A városi levegő hőmérséklet-csökkentésének egyik leghatékonyabb módja – a fák ültetése mellett persze – a zöldtetők tömeges alkalmazása. Erre azért van nagy szükség, mert az épületek és utak hőelnyelése miatt a városi hőmérséklet nyáron mintegy 5-7 százalékkal magasabb, mint vidéken. Sőt, a tetőket összevetve is óriási különbségekkel találkozhatunk, ugyanis a hagyományos tetőkön akár 40 Celsius fokkal is melegebb lehet, mint egy zöldtetőn. A Tyndall Klímaváltozás-kutató Központ kutatása szerint a hőszigethatás ellensúlyozásához a városokban 10%-kal több zöldfelületre lenne szükség.
  • A zöldtetők nagy előnye a lehullott záporesők lefolyásának csökkentése, amellyel a nyári időszakban a csatornahálózat leterheltsége 70-95%-kal is csökkenthető. A költségekre szintén hatással vannak, mivel a záporesők tárolására alkalmazott esővízfelfogó ciszternák és hasonló berendezések közül így kevesebbre van szükség.
  • Természetes bioszűrésükkel megakadályozzák, hogy a szennyeződések és a méreganyagok a folyóvizekbe és a vízelvezető csatornákba juthassanak. (Egy 1990-es Kohler & Schmidt kutatás szerint az esővízzel érkező ólom, réz és kadmium-szulfid 95%-a és a cink 19%-a a zöldtető termőközegében marad, ami javítja a helyi vízminőséget.)
  • A zöldtetők erősítik az urbanizáció által megbolygatott ökológiai körforgást és a biodiverzitást azáltal, hogy különböző növény- és állatfajok számára élőhelyet biztosítanak.

 

Társadalmi előnyök 

 

  • A zöldtetők közösségi kertekként illetve rekreációs területekként – akárcsak a természetes zöld területek – nyugtatólag hatnak a pszichére.
  • Segítségükkel önálló- és önellátó élelmiszerforrások hozhatóak létre, elérhetővé váik tehát a városi mezőgazdaság részleges fellendülése, miközben a lakóközösségek ökológiai lábnyomára csökkentőleg hat.

A zöldtetők típusai 

 

Extenzív zöldtető

Ezek a legkönnyebb zöldtető típusok. Vékony talajrétegük (15 cm alatt) növényzete csekély gondozást igényel (varjúháj, fű, gyógy- és fűszernövények). A telepítést követően évente csupán egyszer vagy kétszer kell ellenőrizni és ugyanennyi alkalommal műtrágyázni.

 

Intenzív zöldtető

Ezen zöldtetők esetében a talajréteg vastagsága 25 és 100 cm közötti, amely a pázsitféléktől a fákig, a növénytípusok széles körével beültethető, ezért extra erős tetőszerkezetet igényel. Természetesen a beültetés típusa határozza meg a szükséges talajvastagságot, az öntözőrendszer szükségességét, valamint az ápolás és gondozás szintjét.

 

Ha zöldtető mellett döntünk, hosszútávra tervezünk, ezért érdemes minőségben gondolkodnunk. Ehhez javaslatunk az Urbanscape Green Roof zöldtető rendszer.

Amikor az előnyeit szeretnénk összefoglalni, az elsők között érdemel említést, hogy az innovatív Urbanscape Green Roll kőzetgyapot paplannak köszönhetően a kivitelezéshez és a karbantartáshoz semmilyen speciális felszerelés nem szükséges. A rétegenként kivitelezhető rendszert a gyártó vagy kereskedő közvetlenül a vevőhöz szállítja.

A Knauf Insulation által gyártott kőzetgyapot paplan különböző, a természetben széles körben rendelkezésre álló kőzetek keverékéből készül. Átlagosan 8-10-szer könnyebb, és a térfogatához képest akár 3-4-szer több vizet is képes megtartani, mint az egyéb hasonló, zöldtetőkben alkalmazott anyagok. Vízfelvevő képessége olyannyira kiemelkedő, hogy öntözőrendszerként is funkcionál, magas vízmegtartó képességének köszönhetően pedig hosszan tartó hűtő hatást biztosít. Nem éghető anyagú, hatékony szigetelőként pedig hatékonyan lép fel a zajszennyezéssel szemben. Alaprétege könnyű, nyitott szerkezete kedvez a gyökérzet szétterjedésének és elősegíti az elültetett növények növekedését. Szinte valamennyi épületszerkezeten használható, anélkül, hogy a szerkezet stabilitását veszélyeztetné.
Akit érdekelnek a kivitelezés részletei, az alábbi linken lépésről lépésre követheti a lapostetőkhöz készült képes kivitelezési útmutatót.

 

 

Képek forrása: Knauf Insulation

“Hirdetés (X)”

Forrás: Zöldunió

 

Ajánlott tartalom

Napelem: drasztikus költségcsökkenés az energiatárolók piacán

Az akkumulátoros energiatárolók ára egy év alatt 40%-kal esett vissza, és az Alteo várakozásai szerint a költségek további csökkenése várható, ami átalakíthatja a piacot.