135 milliárdos bírsággal sújtották a Malt

Összesen 135,14 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap-katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormany.hu-n.

A Mal Zrt. a “vörösiszap elhelyezésére szolgáló hulladéklerakó üzemeltetése során bekövetkezett környezetkárosítás miatt” köteles megfizetni a több mint 135 milliárd forint bírságot. Az összeg meghatározásakor a felügyelőség figyelembe vette, hogy milyen mennyiségű hulladék, azaz vörösiszap és lúgos oldat jutott ki a tározóból, ez összesen 1,876 millió tonna. A Mal Zrt. köteles a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő tizenöt napon belül megfizetni. A határozat ellen kézhezvételtől számított tizenöt napon belül lehet fellebbezni az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél.

 
A legszigorúbb számítást vették alapul
A bírságról szóló határozatot már ki is postázták a cégnek, a bírság megállapítása a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt, és tekintettel a vörösiszap-katasztrófa mértékére és a kiömlött anyag mennyiségére, a Felügyelőség a legszigorúbb számítást vette alapul. A hulladékgazdálkodási bírság kiszámításakor egyebek mellett szerepet játszott az is, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon. A VM emlékeztet: a Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A kazettából kiömlő, jelentős mennyiségű, magas pH értékű vörösiszap elöntötte a szomszédos Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. Tíz ember meghalt, százhúszan kerültek kórházba. A kiömlő vörösiszap elárasztotta a Torna patakot, és azon keresztül károsította a Marcal-Rába-Duna vízrendszerét.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.