14 és 3,4 forint a nap- és szélenergia az USA-ban

Az elmúlt 5 év árzuhanása idén felgyorsult, állítják az amerikai energiaszektorban dolgozó menedzserek. Egyes piacokon jobban megéri megújulókra hagyatkozni, mint a fosszilis energiahordozókra, állítja a Lazard pénzügyi tanácsadó cég.

A New York Times elemző cikke szerint számos áramszolgáltató írt alá idén szerződéseket alvállalkozókkal arra vonatkozóan, hogy megújuló forrásokból szerezzék be a szükséges energiát. A megújulók nem kis részben a bőséges állami támogatásnak és adókedvezményeknek köszönhetik olcsóságukat. Ezek közül azonban több is lejár a közeljövőben. Ágazati megfigyelők mégis optimisták, szerintük a megújulók a támogatás nélkül is piacképesek maradnak az árversenyben.

A Lazard pénzügyi tanácsadó cég tanulmánya szerint az áramszolgáltató vállalatok szintjén a napenergiából kinyert áram kilowattóránkénti ára 5,6 dollárcent (vagyis aktuális árfolyamon 13,9 forint), míg a szélenergiáé 1,4 dollárcent (3,47 forint).

Összehasonlításképpen: a földgáz ára 6,1-tól 6,6 dollárcentig terjed (azaz 15,19 és 16,44 forint). Állami támogatás nélkül a napenergia 7,2 centbe (17,8 forintba) kerülne kilowattóránként, a szélenergia 3,7 centbe (9,1 forintba).

A Lazard 2008 óta foglalkozik a különféle energiafajták árainak összehasonlításával. Az amerikai napenergia szektor szereplőit egyesítő Solar Energy Industries Association szerint az áramszolgáltatók által kötött, hosszú távú szolárenergia-beszerzési ügyletekből származó áram fogyasztói ára 2008 óta 70 %-kal esett, főleg a délnyugati régióban. (Ez az adat kizárólag a nagy területű szolárenergia-parkokból beszerzett áramra vonatkozik.)

Az árzuhanásnak több oka is van, a vállalati átszervezéstől és optimalizálástól a technológiai áttörésig sok tényező bejátszott a kedvező folyamatba. A szolárparkok építési költségei is közel 33 %-kal csökkentek 2009 óta. A fogyasztók szintjén szintén érvényes az árzuhanás: a napkollektorok épületekre szerelésének költsége 12-15 %-ot csökkent egy év alatt.

A szél- és napenergia Amerikában versenyképes az új-generációs, vadonatúj fosszilis erőművek energiájával, állítják szakértők, de mindemellett a nap- és szélenergia egyaránt közismertek: egyiket sem egyenletesen kapjuk, s a felhős, napfénymentes, szélcsendes időszakokban is szükség van áramra.

PÁR ÉV ÉS ELEKTROMOBILOK LESZÜNK A TERVEK SZERINT

Az Európai Unió tagállamainak, köztük Magyarországnak két éve van arra, hogy felállítsa szakpolitikai keretét az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló új EU-s irányelv szerint. Öt év múlva már Magyarországon is jelentős számú elektromos autó közlekedhet az utakon.

forrás: piacesprofit.hu

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.