160 ezren vettek részt az országos szemétgyűjtő akcióban

Országszerte 1500 helyszínen több mint 160 ezer ember több ezer tonna szemetet szedett össze szombaton a TeSzedd! elnevezésű kezdeményezés keretében – összegezte az akció tapasztalatait Illés Zoltán, a vidékfejlesztési tárca környezetügyért felelős államtitkára szombaton Eger határában.

A hagyományteremtőnek szánt szemétgyűjtő naphoz, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Önkéntes Központ Alapítvány szervezett, környezetvédő és más civil és társadalmi szervezetek, cégek és magánszemélyek csatlakoztak – közölte az államtitkár. Úgy fogalmazott, mindennek az a célja, hogy Magyarország egy kicsit tisztább legyen. Ahol veszélyes hulladékot, illetve mozdíthatatlan méretű tárgyakat találtak az önkéntesek, a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, illetve a nemzeti parkok távolítják majd el a hulladékot. A szakemberek még a jövő hét folyamán is takarítanak – tette hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy az Európai Unió több országában rendeztek már szemétgyűjtési akciókat, a kezdeményezés Észtországból ered. A megmozdulásnak ugyanakkor külön aktualitást ad, hogy az unió döntése szerint az idei esztendő az önkénesség éve.

 

Arról is szólt, hogy a tervek szerint ősszel az Országgyűlés elé kerül és 2012 januárjában életbe lép a hulladékgazdálkodási törvény, amely az unió legfontosabb céljaival összhangban a hulladék újratermelődését akadályozó ösztönzőket tartalmaz majd, illetve a szelektív gyűjtést és az újrahasznosítást támogatja. A hulladéklerakást és a hulladékégetést azonban nem támogatja majd a jogszabály. A lerakott hulladékot ugyanis értékes erőforrások mozgósításával kell összeszedni, az égetés pedig levegőszennyezést, ily módon egészségkárosodást okoz – hangsúlyozta Illés Zoltán. A jogszabállyal együtt hatályba lépnek a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek is – mondta Illés Zoltán. Habis László, Eger fideszes polgármestere arról számolt be, hogy a városból 300 önkéntes csatlakozott az akcióhoz. Nem csak öt konténernyi kommunális és építési hulladéktól szabadították meg a települést, hanem tisztították az Eger patak medrét is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.