20 ezer magyar család kaphat ingyen napelemes pénzt

Januártól a magyar kormány 75 milliárd forintos támogatással indítja a Napenergia Plusz Programot, amely napelemek és tárolók telepítését támogatja.

A kormány 2024. januárban 75 milliárd forint keretösszeggel induló Napenergia Plusz Programja a családokat támogatja abban, hogy maguk termeljenek zöldenergiát, azt tárolják, és fel is használják – hangsúlyozta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM)energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. Elmondta, a pályázat részletein dolgoznak, és egyeztetnek a szakmai szervezetekkel. A tervek szerint az új pályázati program 2024. január elsejétől lesz elérhető, a részleteket még előtte közzéteszik. Jelezte, a programban napelemre és tárolóra együtt adnának támogatást, vagyis mindkettőt telepíteni kell. Erre a csomagra az elképzelések szerint 65 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyújtanának – ismertette az államtitkár. Az államtitkár rámutatott arra, a felszerelt napenergia technológia összekötése akkumulátoros tárolási lehetőséggel kitoltja a megtermelt zöldenergia felhasználási idejét. Megjegyezte, ezek az akkumulátorok most még elég drágák, ennek ellenére szeretnék, hogy minél több ilyen tároló technológiát alkalmazzanak a családok.

Az államtitkár szerint a 75 milliárd forint keretösszegű támogatási rendszert mintegy 20 ezer háztartás veheti igénybe. Steiner Attila a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorban hangsúlyozta, felkészültek a téli fűtési szezonra, rekord töltöttségi szinten, 97 százalék felett vannak a magyar gáztárolók. Elmondta, hogy a magyar gáztárolókban lévő mennyiség az éves fogyasztás mintegy kétharmadát teszi ki, ami lényegesen jobb az uniós átlagnál.

Ajánlott tartalom

Több mint 300 ezer napelem, de senki sem tudja, mennyi áramot termelnek

A háztartási méretű naperőművek száma ugrásszerűen nőtt, mégis hiányoznak a pontos termelési adatok.