2021 a földgáz éve lesz?

2021 sorsdöntő év lehet a földgázzal és a cseppfolyósított földgázzal (LNG) foglalkozó iparnak. Elérkeztünk arra a pontra, amikor a döntéshozóknak tisztázniuk kell, hogy milyen szerepet szánnak a területnek a szénsemlegesítésben.

Massimo Di Odoardo, a Wood Mackenzie energiakutató és konzultációs vállalat alelnöke szerint a politikai döntéshozóknak konkrét terveket kell bemutatniuk arra vonatkozóan, hogy miként akarják elérni a szénsemlegességet – számol be az LNG Industry. A szakértő úgy véli, a koncepciókban a földgáz szerepére is ki kell térniük. Mint mondta, a gázipari szereplőknek el kell kötelezniük magukat a szénsemleges technológiák mellett, ehhez pedig meg kell ismerniük a szektor környezetét, jövőjét. A Wood Mackenzie a közelmúltban egy átfogó jelentést készített a témában, melyben öt fő pont mentén vázolták, mi várhat idén a földgázra. Napjainkban a globális szén-dioxid-kibocsátás 50, és a teljes LNG-igény 75 százalékát szénsemlegességért küzdő országok fedezik. A szakértők úgy gondolják, hogy a gáz rugalmassága nagyban függ majd a döntéshozók terveitől. A jelentés alapján Ázsiában és Európában a szénről fokozatosan térhetnek át a földgázra – Németországban például a szénerőművek nyugdíjaztatásával nagy valószínűséggel nőni fog a földgáz felhasználása közép rávon.

Több szereplő már bejelentette, hogy becsatlakoznak a szén befogásával, hasznosításával és tárolásával foglalkozó rendszerek (CCUS) fejlesztésébe, illetve a kék hidrogén előállításába – utóbbit földgázból hozzák létre. Di Odoardo szerint idén kézzelfogható előrelépésekre lesz szükség az ilyen projektek terén.

A szakértő arra számít, hogy az új amerikai elnök, Joe Biden több zöld bejelentést is tenni fog 2021-ben, ezekből azonban valószínűleg idén nem születnek jogszabályok. Feltételezhető ugyanakkor, hogy a tervek betartása érdekében drámai változtatásokra lesz szükség az Egyesült Államokban. Di Odoardo azt feltételezi, hogy az elkövetkező időben az északi féltekén uralkodó hideg idő miatt nőni fog az LNG iránti kereslet, igaz, az utánpótlás is. A szakértő kiemelte, 2020-ban rekordalacsony volt a globális ár, 2021-ben azonban éles váltás jöhet ezen a téren.

Tavaly számos LNG-s projektet töröltek, az árak emelkedése viszont most felbátoríthatja a fejlesztőket. A felvásárlók fő érdeke az lesz, hogy tisztázódjanak végre a gázzal kapcsolatos politikai attitűdök. Katar nagy LNG-s beruházási projektjének folytonos elcsúsztatása például arra sarkallhatják a szereplőket, hogy más hosszú távú elköteleződések mellett döntsenek.

Ajánlott tartalom

Nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon

Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett videójában.