2021-re triplázódhat a napenergia kihasználása

Terjed a világon a napenergia kihasználásának igénye, nő a kapacitás, fura módon, mégis csökken az erre fordított összeg. 

Bizony, a pénz ebben az esetben is a legfontosabb tényező. Bár igaz, hogy a megújuló energiaforrások telepítésének oka az, hogy megállíthassuk a globális klímaváltozást, hogy élhető, fenntartható bolygót hagyjuk az utódainkra – vagy legalábbis ez a reklámszöveg. Persze, az elmondottak is fontosak, de mindehhez pénz kell, az pedig sok dologba beleszól. Ennek köszönhető hogy a szektorba áramló tőke az utóbbi időben 23%-al csökkent. A felelős természetesen a politika. Az állami beruházások ugyanis hatalmas húzóerőt jelentenek a magántőke számára is. Az államnak azonban ügyesen kell egyensúlyoznia az energialobbi által feszesen tartott kötélen. Ha ugyanis elhanyagolja az olaj, szén, és atomenergia vállalatok érdekeit, az könnyen az adott kormány bukását okozhatja, ellenben tartania kell a lépést a polgárok, és az energiapiac más szereplőinek kívánságaival is.

Nő a kapacitás

Hogyan lehetséges, hogy az állami visszafogottság és a tőke beáramlásának csökkenése ellenére mégis nő a napelem kapacitás? Egyszerűen úgy, hogy egyre olcsóbb az ilyen beruházások kivitelezése, egyre rövidebb a megtérülési idő, így pedig gyorsabban termelnek a telepek profitot. A napelemek fejlődésével a hatékonyságuk is nő, illetve az anyagok is változnak, amiket az építésükhöz felhasználnak. Ennek köszönhetően a napelemek ára a kezdeti panelek töredéke, nem csoda, ha a lakossági felhasználás is növekszik.

A potenciált azonban természetesen nem a lakosság, hanem az ipari termelés adja. Kína élen jár ebben, hiszen egyre – másra építi aki a napelem parkokat, amivel nem titkolt célja, hogy vezető hatalom lehessen ezen a területe. Nagyon jól halad, hiszen az előrejelzések alapján néhány éven belül a világ napenergia termelésének egynegyede származhat ebből az országból. Mellette az USA, Japán és India jelentős energiatermelők, de természetesen az európai országok között is akad olyan, mely komolyan beleszólhat a hatalmi rendszerbe.

Jól látható azonban, hogy a bővülés jelenleg is maroknyi országhoz köthető, és ez a jövőben sem igazán fog változni. Az energiaügyi vesszőfutásba bekapcsolódni még lehet, de igazán élre törni már nincs esélye az eddig lemaradottaknak, írta a koponyeg.hu.

Jó hír, hogy az előrejelzések alapján 2021-re megtriplázódhat az eddigi napenergia termelés. Jelenleg mintegy 306 GW származik a Nap megújuló energiájából, ami a világ termelésének nagyjából 2%-a. Ez a szám 700-900 GW-ra is nőhet, ami hatalmas előrelépés, tekintve hogy ebben az esetben csak a napenergiáról, és nem a megújulókról összességében van szó.

Hazánkban az elmúlt 2 évben, évente duplázódott a piac, ám ez a tendencia valószínűleg most lelassul. Ez azért is szomorú hír, mivel a hazai napenergia kihasználás felől a vezetés inkább a hagyományos villamosenergia termelők felé fordul, ami évekkel hátráltathatja a piac fejlődését.

Ajánlott tartalom

A kormány bejelentette az új napelem pályázatot

Az energiaügyi miniszter bejelentette, hogy folytatódik a Napenergia Plusz program, pályázatot írnak ki azoknak, akik korábban telepítettek napelemet, de kiestek a tízéves szaldós időszakból.