A franciaországi Toulouse-ban létesült új gyártósor építése során 22.000 négyzetméternyi napelemet helyeznek el a tetőszerkezeten, ezzel a működési energia mintegy 50 százalékát elő tudják majd állítani.

22.000 m² napelem ad áramot az Airbus-üzemnek

A franciaországi Toulouse-ban létesült új gyártósor építése során 22.000 négyzetméternyi napelemet helyeznek el a tetőszerkezeten, ezzel a működési energia mintegy 50 százalékát elő tudják majd állítani.

Számos módja van a környezettudatos repülőgépgyártásnak és üzemeltetésnek, kezdve a megfelelő anyagfelhasználástól és -megmunkálástól az alternatív üzemanyagok használatáig. Döntő fontosságú azonban az is, hogy az alkatrészeket előállító gyár, illetve az összeszerelést végző üzem is megfeleljen a mindenre kiterjedő környezetvédelmi előírásoknak, irányelveknek. Minderről az európai Airbus cég szakemberei a Környezetvédelmi Világnap kapcsán adtak tájékoztatást.

A környezetvédelmi szempontok érvényesítése egy adott konstrukció esetében már a tervezési szakaszban megkezdődik, sőt magának a gyártósornak a felépítése is környezettudatosan történik. A franciaországi Toulouse-ban létesült új gyártósor építése során nagy hangsúlyt fektettek a környezet megóvására, kezdve a földmunkáktól az üzem energiaellátásáig. Az építkezésben részt vevő munkagépek hatékonyságának növelése (ami üzemanyag- és költségmegtakarítást, károsanyagkibocsátás- és zajcsökkenést is eredményezett), vagy a kitermelt földmennyiség és a meglévő infrastrukturális elemek (például lebetonozott felületek) újrahasznosítása is ezt a célt szolgálja.

Az új üzemegység energiaellátását rendkívül korszerűen oldják meg, hiszen 22.000 négyzetméternyi napelemet helyeznek el a tetőszerkezeten, ezzel a működési energia mintegy 50 százalékát elő tudják majd állítani. A minden eddiginél nagyobb méretű ablakokkal a természetes fényt növelik a gyártócsarnokban és javítják az átszellőzést is. Az üzem teljes energiaellátásának és felhasználásának menedzselését egy rendkívül korszerű, integrált számítógépes rendszer végzi, ami tovább optimalizálja a fogyasztást.

Ajánlott tartalom

A kormányon múlik mikor telepíthetünk olcsó napelemet az erkélyre

Már 2023. március 31-én engedélyezni kellett volna az erkélynapelemeket Magyarországon, de ez még máig nem történt meg.