Az ország északnyugati-északi felén holnap akár néhány centi friss hó is eshet.

Érkezik a havazás?

Az ország északnyugati-északi felén holnap akár néhány centi friss hó is eshet.

Beköszöntött a december – és úgy tűnik, hogy vele együtt advent első vasárnapján az ország nagy részén beköszönt a tél is: a hideg idő mellett az érkező csapadék ugyanis hazánk északnyugati harmadán, azaz a Dunántúl nagy részén, északon és az Északi-középhegység térségében már hó formájában hullhat, írja az idokep.hu. Vasárnap a nap második felében, késő délutántól ráadásul a lehulló hó egyre több helyen maradhat meg az említett országrészekben, így akár néhány, akár 3-5 centis friss hólepel, az Északi-középhegység egy részein pedig még ennél vastagabb hótakaró is kialakulhat. Ezzel ellentétben sajnos hazánk délkeleti harmadán, tehát a délkeleti megyékben valamit a keleti területeken várhatóan nem lesz elég hideg ahhoz, hogy hó essen, ezért ott a csapadék eső, maximum havas eső formájában hullhat.

Ajánlott tartalom

Soha nem égett még le ennyi erdő Franciaországban július közepéig

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén.