30 milliós támogatással indult a zöld energiás klaszter

A környezetvédelmi eszközök fejlesztésében és gyártásában érdekelt cégek, szervezetek által létrehozott Kexport Klaszter célja, hogy segítse a magyar környezetipar exportját, a kétéves működéshez 30 millió forint uniós támogatást is nyertek – mondta Őri István, a klaszter bizottság elnöke kedden a bemutatkozó sajtótájékoztatón Budapesten.

A tavaly májusban 14 taggal alakult klaszter ma 18 tagú, de a két éves támogatási időszak végére 26-ra növelik a taglétszámot – vázolta a terveket az elnök. A tagok – egyebek mellett – hulladékgazdálkodással, vízkezeléssel és laborvizsgálattal foglalkoznak. Összesített nettó árbevételük 2010-ben 15 milliárd forint volt, amelynek kétharmada származott exportból. Az export bevételt öt év alatt akarják megduplázni, így elérné a 8-9 milliárd forintot.
Az export célterülete a FÁK országok, a Balkán és Délkelet- Ázsia. Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnöke kereskedelemfejlesztési pályázatra hívta fel a klaszterbe tömörült cégek figyelmét. A március 15-ig nyitva lévő pályázaton összesen 380 millió forintot nyerhetnek a társaságok és más szervezetek. Az egyik klasztertag, az ELTE Környezettudományi Kooperációs Kutató Központ tevékenységét Záray Gyula elnök ismertette. A 2 milliárd forint értékű műszerparkkal felszerelt intézmény – egyebek mellett – szennyvízkezeléssel, így a felszíni vizekben és az ivóvízben lévő gyógyszermaradványok eltávolításával foglalkozik. A megújuló energiaforrások közül pedig látóterében van a biobrikett, a biogáz és a geotermikus energia is.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.