36 000 km magasba telepítene naperőművet Kína, végtelen energiaforrásuk lehet

Kína nemrég jelentette be azt a tervet, amely szerint a világon elsőként állítanának Föld körüli pályára egy naperőművet.

És azt is meg tudnák oldani, hogy a megtermelt áramot lesugározzák a Földre. Miközben az mára teljesen egyértelművé vált, hogy a fosszilis energiahordozókat le kell cserélni, ha azt szeretnénk, hogy az unokáink is ezen a bolygón éljenek. Ebben segítheti az emberiséget a napenergia, ami már most is olyan olcsó, hogy lassan nem is éri meg mással áramot előállítani. A kutatók azonban régóta úgy gondolják, hogy a világűrben sokkal hatékonyabban lehetne a napfényből áramot termelni, mint itt a Földön. A jelek szerint mindezzel Kína is tisztában van, mert egy igen komoly vállalkozásba vágnának bele.

A kínai állami Science and Technology Daily beszámolója alapján a Sydney Morning Herald azt írja, a távol-keleti ország azt tervezi, hogy ők lesznek az elsők, akik a világűrbe építenek naperőművet, ami 36 ezer kilométeres magasságban kering majd a bolygó körül. Az elképzelés szerint 2021 és 2025 között bocsátanának fel több kisebb kapacitású erőművet, 1 megawattos teljesítményűt (nem 1 MW-ost – a szerk.) 2030-ig, 2050-re pedig már 1 gigawattos is a világűrben lenne. A rendszer a kínai kutatók szerint „kimeríthetetlen” energiaforrást jelentene, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a földi napelemekhez képest hatszor hatékonyabb lenne, írta a hvg.hu.

Mindez persze jól hangzik, de az energiára a Földön lenne szükség. A kínaiak erre is kitaláltak egy megoldást: az elektromos árammá alakított napenergiát mikrohullámú frekvenciával sugároznák le a földi vevőhöz, ami aztán betáplálja azt a hálózatba. Az elméletben igen jól hangzó tervnek persze vannak nehézségei is. A naperőművek súlya nagyjából 1000 tonnát nyomna, így igen sok fellövésre lesz szükség, hogy a telepítés sikeres legyen. Emiatt azt fontolgatják, a szerkezeteket már eleve a világűrben szerelik majd össze robotok és 3D-nyomtatók segítségével.

Emellett viszont ott van még egy elég fontos kérdés: milyen hatással lesz a légkörre a mikrohullámú sugárzás?
Mindezek együttvéve sem mondható az, hogy a kínaiak elképzelése túlságosan elrugaszkodna a valóságtól. Japán már egy évtizede beszél erről a lehetőségről, miközben az űrprogramok segítségével egyre inkább tisztában leszünk azzal, miként lehet energiát sugározni a bolygóra. A japánoknak ez már 2015-ben sikerült, a Kaliforniai Technológiai Intézet pedig tavaly jelentette be, hogy egy prototípus segítségével már szintén sikerült áramot küldeni a Földre.

Ajánlott tartalom

Mutatjuk a gazdaságos napelemes rendszert, 500 ezerért árulják!

A Zendure 500 ezer forintért árulja a napelemes rendszerét, amely az erkélyre telepíthető.