500 új elektromos töltőhely jöhet létre Budapesten

Csaknem 500 új töltőhely jöhet létre elektromos autóknak Budapesten 600 millió forintból a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a fővárosi önkormányzat megállapodása alapján.

Az NGM keddi tájékoztatása szerint az elektromobilitás elterjesztését célzó Jedlik Ányos Terv megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást a tárca az önkormányzattal. A főváros biztosítja a töltőállomások helyét és a hozzájuk tartozó parkolóhelyeket, míg a nemzetgazdasági tárca vissza nem térítendő támogatást nyújt ehhez az önkormányzati töltőtelepítési program keretében. A főváros és a kerületek mintegy 250 töltőoszlopra, azaz 500 töltőhelyre pályázhatnak, ezek fedezete az októberben kiírt pályázati felhívás szerinti feltételekkel garantált – hangsúlyozta az NGM. A közlemény szerint az együttműködés keretében közösen felmérik a jogszabály-változtatási igényeket, valamint közös koncepciót dolgoznak ki a kiépítendő töltőpontok helyének kijelölésére is. A megállapodás szerint a főváros áttekinti a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó rendeleteit, és javaslatot tesz a zéró emissziós járművek elterjesztésére a személytaxi szolgáltatásoknál, illetve egy zéró emissziós járművekre épülő közösségi autómegosztó rendszer (car-sharing) bevezetésénél. Ezzel összhangban a főváros a közszolgáltatásokat ellátó járműpark esetében is megvizsgálja a károsanyag-kibocsátástól mentes járművek alkalmazásának lehetőségét – közölték.

Ajánlott tartalom

Több hibrid autót helyeztek forgalomba Németországban, mint tavaly ilyenkor

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.