A brit olajcég 20,8 milliárd dollárt (5,7 ezer milliárd forintot) fizet a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajkatasztrófáért - közölte a döntést egy amerikai bíró.

Rekord kártérítést fizet a környezetszennyező cég – 5,7 ezer milliárd forintot

A brit olajcég 20,8 milliárd dollárt (5,7 ezer milliárd forintot) fizet a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajkatasztrófáért – közölte a döntést egy amerikai bíró.

Carl Barbier bíró helyi idő szerint hétfőn New Orleansben hozta nyilvánosságra a megállapodást, amelyről a felek már októberben megegyeztek. Loretta Lynch amerikai igazságügyi miniszter közleményében “minden idők legnagyobb környezetvédelmi kártérítésének” nevezte az összeget. A kártérítéssel egy időben minden idők legnagyobb mértékű helyreállítási programja is megkezdődik. A minisztérium szerint a cégnek javítania kell a vízminőséget és helyre kell állítania az élőhelyeket.

A BP által üzemeltetett Deepwater Horizon olajkitermelő platformon 2010. április 22-én robbanás történt, majd tűz ütött ki, 11 munkás meghalt, a sérült mélytengeri kútból csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe. Az olaj elérte a Mexikói-öböl partvidékét, súlyos károkat okozva több ágazatnak és az élővilágnak. Egy 2014-es jelentés szerint négy évvel a katasztrófa után is legalább 3200 négyzetkilométernyi területen borította lesüllyedt olaj a tengerfeneket a Mexikói-öbölben. A BP négy hónapos vizsgálat után, 2010 októberében kiadott részletes jelentése szerint a katasztrófát “műszaki hibák összetett, egymással összefüggő sorozata”, valamint emberi és tervezési tényezők együtt okozták.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.