Mintegy nyolcszáz pacsirta tetemére bukkantak a rendőrök a kiszombori határátkelőhelyen tegnap délután egy belépésre jelentkező terepjáróban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

800 pacsirta egy terepjáróban

Mintegy nyolcszáz pacsirta tetemére bukkantak a rendőrök a kiszombori határátkelőhelyen tegnap délután egy belépésre jelentkező terepjáróban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Tuczakov Szilvána tájékoztatása szerint az egyenruhások az olasz rendszámú jármű átvizsgálása során két dobozban, összesen 779 pacsirtatetemet találtak. Ebből 270-et fagyasztva, a többit a dobozokban ömlesztve szállították. A madarak Magyarországon védett állatok, eszmei értékük darabonként 10 ezer forint, így a szállítmány értéke összességében meghaladja a 7 millió forintot. A terepjáró olasz sofőrjét és utasát – akik egyébként vadászok – a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, velük szemben természetkárosítás bűncselekmény gyanújával indult büntetőeljárás – tette hozzá az őrnagy.

Ajánlott tartalom

További intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy csökkentsék a medvék számát

Romániában 10 419 és 12 770 közöttire tehető a védett állatok száma.