Újabb rekordtermelést ért el 2022-ben a Budapesti Közművek Hulladékhasznosító Műve

Újabb rekord volumenű távhőtermelést ért el tavaly a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Hulladékhasznosító Mű, a hazai energiahordozóból előállított hőenergia 14 százalékkal haladta meg a 2021-es, az addig legnagyobb volumenű termelést – közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a 2022. évi, több mint egymillió gigajoule (GJ) távhő megtermelése éves szinten a szén-dioxid-kibocsátás mintegy 62 ezer tonna csökkenését eredményezte, és további, mintegy 104 tonna egyéb légszennyező anyag kibocsátását akadályozta meg. A Fővárosi Hulladékhasznosító Műben 2022-ben megtermelt rekordmennyiségű hőenergia 33 ezer átlagos budapesti háztartás éves távhőigényét biztosította, és – köszönhetően a hatékony kapcsolt energiatermelésnek – ezzel együtt mintegy 40 ezer lakás villamos energia szükségletét fedezte környezetbarát, fenntartható módon – írták a közleményben.

Az 1982-ben üzembe helyezett, időközben teljes rekonstrukción átesett hulladékhasznosító mű Budapest, és egyúttal Magyarország egyetlen, kommunális hulladékot termikusan hasznosító létesítménye – mutatta rá. Kiemelték, az erőmű távhőtermelése 2022-ben 32 millió köbméter  földgáz felhasználását takarította meg Magyarország számára. Az Európai Unió, így Magyarország klímavédelmi céljainak teljesítésében is fontos szerep hárul a távhőszolgáltatói szektorra. Mártha Imre, a Budapesti Közművek vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a Budapesti Közművek fűtőerőművében elért 1,113 millió gigajoule rekordtermelés annak köszönhető, hogy immár második éve szorosan összehangolják az üzemeltetési és karbantartási tevékenységet.

A tervezett turbinacsere révén hamarosan mintegy tíz százalékkal növelik a hulladékhasznosító mű energetikai hatásfokát, azaz még több távhőt és villamos energiát állítanak elő az évi mintegy 360-400 ezer tonna budapesti szilárd hulladékból – foglalta össze a Budapesti Közművek terveit a cégvezető. A Budapesti Közművek létesítménye a fővárosban keletkező települési szilárd hulladék mintegy 60 százalékát hasznosítja termikus úton. Az alkalmazott ötlépcsős füstgáz-tisztítási eljárás eredményeként a létesítmény működése megfelel a legszigorúbb hazai és uniós környezetvédelmi normáknak – tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Ajánlott tartalom

Közös klímastratégiát hozott létre a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzata

Lezárult az a 2,9 millió eurós összköltségű LIFE projekt, amelynek keretében elkészült a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzatának közös, éghajlatváltozási sérülékenyvizsgálaton alapuló alkalmazkodási klímastratégiája - közölte az vállalat pénteken az MTI-vel.