Német külügyminiszter: a klímaválság az évszázad legnagyobb biztonsági kihívása

A klímaválság az évszázad legnagyobb biztonsági kihívása - jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben a Petersbergi Klímadialógus (PCD) nevű konferenciasorozat idei tanácskozásán, amelyet a novemberi dubaji ENSZ-klímakonferencia (COP28) előkészítésére hívtak össze.

Annalena Baerbock a kétnapos tanácskozást megnyitó beszédében kiemelte, hogy a klímaválság a 21. század legnagyobb biztonságpolitikai kihívása, de „vannak politikai eszközeink, van elég pénzügyi forrás és a technikai megoldások is rendelkezésre állnak a válság megfékezésére”. Az idén először összegyűlhet az a 100 milliárd dollár, amellyel a leginkább jómódú államoknak évente támogatniuk kell a rászoruló országokat az alkalmazkodásban az éghajlatváltozáshoz – tette hozzá a Zöldek politikusa. Mint mondta, Németország – a jelenlegi 4,2 milliárd euróról – legkevesebb hatmilliárd euróra emeli a hozzájárulását az alkalmazkodást segítő alapoz. Azonban az évi 100 milliárd dollár biztosan nem lesz elég, ezermilliárd dolláros nagyságrendű összegekre van szükség, ezért költségvetési források mellett a magántőkét is mozgósítani kell. Ezt szolgálja Németország és az Egyesült Államok közös törekvése a Nemzetközi Valutalap és a Világbank működésének reformjára. A klímaváltozással összefüggő beruházások finanszírozását a Világbank alapvető feladatai közé kell sorolni – fejtette ki a német külügyminiszter.

A COP28 további témáiról szólva azt is sürgette, hogy a nemzetközi közösség dolgozzon ki kötelező érvényű és a világ összes országára vonatkozó megállapodást a megújuló forrásokat kiaknázó energiatermelés részarányának növelésére. A legfejlettebb ipari országokat összefogó G7-csoportnak már kitűzött ilyen célokat, következő lépésként pedig globális célokat kell meghatározni – mondta Annalena Baerbock. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) titkárságának székhelye, a németországi Bonn mellett fekvő Petersbergről elnevezett tanácskozássorozatot 2010-ben indították el az akkori kancellár, Angela Merkel kezdeményezésére. A találkozó célja megalapozni az UNFCCC végrehajtásáról szóló éves ENSZ-klímakonferencia sikerét. Az idei egyeztetésen több mint negyven ország képviselői vesznek részt.

Ajánlott tartalom

Soha nem égett még le ennyi erdő Franciaországban július közepéig

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén.