Bemutatkozott a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó

Magyarországon is elérhető mostantól a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó, a YOYO – mondta a magyarországi forgalmazó cég tulajdonos-ügyvezetője a zsámbéki Drivingcamp tesztpályán tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Kishalmi Tibor, a Royal-Kert Kft. vezetője elmondta, a 100 százalékban elektromos működésű autó 150 kilométeres hatótávval rendelkezik, végsebessége óránként 80 kilométer, cserélhető akkumulátorokkal van felszerelve, és a nagyvárosi közlekedésre kínál környezetbarát alternatívát. Megjegyezte, hogy a statisztikák alapján az emberek 60-70 kilométert autóznak a nagyobb városokon belül naponta, és ezt a járművet pont erre fejlesztették ki. Az autót az olasz hátterű XEV Cars gyártja, ára Magyarországon a felszereltség függvényében hatmillió forint közelében mozog – mondta Kishalmi Tibor. A nyilvános cégadatok szerint a veszprémi székhelyű Royal-Kert Kft. 2021-ben 1,1 milliárd forint árbevétel mellett 97 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, az előző évi 859 millió forintos árbevétel és 30 millió forintos profit után.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.