Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover tulajdonosa

Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover (JLR) brit járműgyártó csoport indiai tulajdonosa, a Tata Motors. A vállalat szerda este jelentette be a terv véglegesítését.

A gyár a délnyugat-angliai Somerset megyében, Bridgwater városának közelében épül fel, a gyártás várhatóan 2026-ban kezdődik. A Jaguar Land Rover a brit autóipar legnagyobb munkaadója. A Tata korábban az EU-tag Spanyolországot is fontolóra vette az új akkumulátorgyár telephelyeként, de végül a brit helyszín mellett döntött. A cég a brit üzleti és kereskedelmi minisztériummal közösen kiadott szerdai tájékoztatásában közölte, hogy a beruházásra 4 milliárd fontot (1725 milliárd forintot) fordít. Az új gyár közvetlenül négyezer alkalmazottat foglalkoztat majd, és a beszállító hálózat további több tízezer embernek ad munkát – áll a közleményben. Az üzem kezdetben a Jaguar Land Rover elektromos modelljei – köztük a Range Rover, a Defender, a Discovery és a különböző Jaguar-modellek – számára gyárt akkumulátorokat, de később más márkák gyártóival is szállítási szerződéseket kíván kötni.

Az angliai üzem kezdetben évi 40 gigawattóra akkumulátorkapacitást tud majd előállítani, csaknem a felét annak a kapacitásnak, amelyre iparági becslések szerint a nagy-britanniai elektromosjármű-gyártásnak 2030-ra szüksége lesz – áll a Tata Motors és a brit szakminisztérium szerdai ismertetésében.
A közlemény szerint ez lesz a Tata-csoport első gigaüzeme Indián kívül, és a cég Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyárát építi fel Angliában. A Downing Street megerősítette, hogy a kormány “jelentős ösztönzőkkel” támogatja a beruházást, de a miniszterelnöki hivatal szóvivője erről részleteket nem árult el. A Financial Times című londoni üzleti napilap nemrégiben közölt értesülése szerint a Jaguar Land Rover anyacége 500 millió font (216 milliárd forint) támogatási csomagot kért kutatásfinanszírozás és energiaköltség-hozzájárulás formájában Londontól ahhoz, hogy az üzem Angliában épüljön fel. A BBC brit közszolgálati médiatársaság által nem sokkal később idézett londoni kormányforrások gyakorlatilag cáfolták az 500 millió fontos támogatási összegről szóló értesülést, de elismerték, hogy a támogatási csomag értéke “több százmillió font”.

Ajánlott tartalom

Több hibrid autót helyeztek forgalomba Németországban, mint tavaly ilyenkor

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.