Elkezdődött a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben

A leghangosabb erdőrészletekbe a Gemenc Zrt. hétvégente szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez – közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, hogy a következő három hétvégén, péntekenként és szombatonként – először augusztus 25-én – vehetnek részt az érdeklődők a felkészült szakemberek és túravezetők kalauzolásával zajló túrákon, amelyeken a vadállomány zavarása nélkül hallgatható a szerelmes bikák különleges nászdala. A kirándulás minden alkalommal este fél hétkor a pörbölyi Ökoturisztikai Központtól indul, túravezetőkkel. A túrák előtt, délután öt órától az érdeklődők a “Gímvallatás” elnevezésű programon, azaz hullajtott agancs és bőgőkürt bemutatón vehetnek részt. Itt megtudhatják egyebek mellett, hogy mit olvashat ki a szakember a hullajtott agancsokból, hányféle bőgő hangot hallatnak az állatok erdőben. Ezt követően a “Legenda és valóság – A gemenci gímszarvas” című interaktív kiállítást tekinthetik meg a résztvevők.

A csoportok kisvasúttal indulnak fél hétkor a Gemenci erdő rengetegének “leghangosabb” erdőrészletébe, ahol megtapasztalhatják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát. Megjegyezték, hogy az erdőgazdaság gyermekeknek általában nem ajánlja a  részvételt, mert a több órás kirándulások csak akkor eredményesek, ha a látogatók végig csendben figyelnek. Egy alkalommal, szeptember 9-én viszont külön a gyermekeknek szánt túrát szerveznek az erdei vasút egyik megállójánál, Lassiban, ahol kézműves foglalkozások is várják a csendes hallgatózást hamar megunó kicsiket. A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a túrákra csak előzetes bejelentkezés alapján tudják fogadni a kirándulókat. A további részletekről, a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról a Ökoturisztikai Központ Gemenc Facebook-oldalon lehet tájékozódni.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a zöld pénzügyi tudományos díjakra

Az MNB idén is pályázatot hirdet a fenntarthatóság ösztönzését szolgáló kutatások, tudományos munka támogatására, illetve a téma neves kutatóinak elismerésére. A Zöld Pénzügyi Tudományos Nagydíjra és Talentum díjra, illetve a Zöld pénzügyi tudományos kutatási kezdeményezésre június 16-ig lehet jelentkezni - jelentette be pénteki közleményében a jegybank.