Újra megjelentek a befektetők a budapesti ingatlanpiacon

Visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra, a második negyedéves mélypont után szeptemberben a befektetési céllal vásárlók a tranzakciók 41 százalékát tették ki – közölte az MTI-vel szerdán a Duna House. A legkedveltebb lokációk Erzsébetváros, Józsefváros, a XIII. kerület és Terézváros voltak.

A Duna House Barométer adatai szerint a 41 százalékos befektetői jelenlét a fővárosban ugyan elmarad a tavalyi októberi 55 százalékos csúcstól, de az idei év harmadik legerősebb hónapját jelenti a márciusi 43 százalék és januári 42 százalék után. Tavaly az összes magyarországi tranzakció 27 százaléka mögött nem saját célú lakásvásárlás állt, a befektetői aktivitás az év első három negyedévben 22 százalékra esett vissza. A fővárosban a második negyedév volt a leggyengébb, Budapesten kívül pedig a július-szeptember közötti időszak, amikor 23 százalékos arányt képviseltek a megtakarításukat ingatlanba fektetők.

A fővárosban a befektetési céllal szerződő vevők 13 százaléka VII. kerületi, 10 százalékuk VIII. kerületi ingatlant választott, de kedvelt lokációnak számított a XIII. kerület és Terézváros is, 9-9 százalékkal. A legdrágábbnak a XIII. kerület számít az I. és II. kerület után, itt az 1,1 millió forintot is meghaladta az átlagos négyzetméterár – írták. A fővároson kívüli területeken a befektetési céllal vásárolt ingatlanok aránya szeptemberben az összes tranzakció ötödét (21 százalék) tette ki a csúcsot jelentő januári 38 százalék után – jegyezte meg a Duna House.

Ajánlott tartalom

Különleges módon használják fel a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.