Rekordmennyiségű természeti kár keletkezett tavaly

A Generali Biztosítóhoz több mint 58 ezer, lakásokkal és társasházakkal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett tavaly januártól december közepéig, ami rekord az elmúlt három év adataival összehasonlítva – közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.

Akár, 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás napelemre és energiatárolóra! Kalkuláljon itt! (x)

A tájékoztatás szerint a Generali már az év általában nyugodtabbnak mondható első három hónapjában kiemelkedően sok elemi kárról kapott bejelentést, tavaly januárban 3800-ról, márciusban pedig több mint 4200-ról. A február 4-én országszerte pusztító szélvihart követően kevesebb mint 48 óra alatt csaknem 2500-an keresték meg a biztosítót, a kártérítés összege mintegy 350 millió forint volt. A nyári hónapok meteorológiai jelenségei is radikálisan megváltoztak az elmúlt években. A meleg napokat felváltotta a kiszámíthatatlan, forró, de közben viharos nyár, emiatt a biztosító tavaly augusztusban kapta a legtöbb szélsőséges időjárási jelenség okozta kárbejelentést, több mint 15 ezret.

Az összesítés szerint az előző évekhez képest tavaly is az országszerte pusztító viharok következtében érkezett a legtöbb bejelentés, több mint 37 ezer, ezek átlagos kártérítési összege 100 ezer forint fölött alakult. A biztosító jelezte, hogy a klímaváltozás következtében egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek. Felidézték, hogy a tavaly őszi, reprezentatív kutatásukból kiderült, a 18-65 éves hazai lakosság 49 százaléka már a klímaváltozást tartja az egyik legnagyobb jövőbeli fenyegetésnek.

Ajánlott tartalom

Klímadepresszió helyett a megoldásokra fókuszál a Kék Bolygó podcast

Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast - mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnöke annak kapcsán beszélt erről, hogy századik adásához érkezett a műsor. A rendhagyó adásban Huszár András, a Green Policy Center társalapítója és igazgatója kérdezte Áder Jánost.