Megszavazták a városi terepjárók parkolási díjának megháromszorozását

A párizsiak népszavazáson jóváhagyták a városi terepjárók parkolási díja megháromszorozásának tervét, de a szavazásra jogosultak kevesebb mint hat százaléka vett részt a voksoláson.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az 1,3 millió választópolgárból alig több mint 78 ezren, azaz 5,68 százalék járult az urnákhoz vasárnap, s döntött abban a kérdésben, hogy külön díjszabás jöjjön-e létre a “nehéz, és sok helyet foglaló, környezetszennyező személygépkocsik” parkolására, s 54,55 százalékuk szavazott igennel. A népszavazással a fővárosi önkormányzat egyértelműen a városi terepjárókat célozta, miután a számuk folyamatosan nő Párizsban. Hivatalos adatok szerint 2019-ben a francia rendszámú városi terepjárók tulajdonosának 46 százaléka párizsi lakos volt. Az Anne Hidalgo szocialista főpolgármester által előterjesztett javaslat szerint a belsőégésű motorral hajtott járművet, vagy az 1,6 tonnát meghaladó tömegű hibrid, illetve a 2 tonnát meghaladó tömegű elektromos járművet használóknak a közeljövőben 18 eurót kell fizetniük óránként a parkolásért a főváros központi kerületeiben, és 12 eurót a külső kerületekben. A saját kerületükben parkoló lakókat és a hivatásos sofőröket, beleértve a taxisokat is, viszont nem fogja érinteni a megemelt díjszabályozás.

Az erről szóló határozatot májusban terjesztik a fővárosi közgyűlés elé, s szeptember 1-től lép életbe – mondta Anne Hidalgo, amikor a városházán kihirdették az eredményeket. A főpolgármester üdvözölte a párizsiak “egyértelmű döntését” egy olyan intézkedés mellett, amely “jót tesz az egészségünknek és a bolygónak”. Párizsban, ahol az elmúlt években kitiltották a gépjármű-közlekedést a Szajna rakpartjairól, és mintegy kétszáz utcát zöldítettek ki a forgalom megszüntetésével, Anne Hidalgo a környezetszennyezés elleni küzdelemmel, a közterületek jobb megosztásával és a közlekedésbiztonsággal indokolta a szavazást, miután a fővárosi önkormányzat szerint a terepjárókkal történő balesetek “kétszer több halálestet okoznak a gyalogosok körében, mint a hagyományos autókkal történők”. Ez volt a második népszavazás Párizsban: 2023 áprilisban a bérelhető elektromos rollerek betiltásáról döntöttek a helyiek, akkor az 1,3 millió választásra jogosult közül 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt. A bérelhető elektromos rollereket 2023 szeptemberében ki is vonták a forgalomból.

Ajánlott tartalom

Több hibrid autót helyeztek forgalomba Németországban, mint tavaly ilyenkor

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.