Forrás: MÁV

Hamarosan tavaszi menetrend szerint jár a gemenci erdei vasút

Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen – közölte a Gemenc Zrt. kedden az MTI-vel.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A vasúti járatok hétvégenként és ünnepnapokon 10 és 12 órakor, valamint 14 óra 20 perckor indulnak Pörbölyről Malomtelelő állomásig. Az utolsó vonat a gemenci erdőből 15.25-kor indul vissza – írták a közleményben. Az ökoturisztikai központ kiállításai hétvégén 9 és 15 óra között lesznek nyitva, felkereshetik a kirándulók a vadmegfigyelőt is. A központban látható lesz a gemenci erdő életközösségét, a Sárköz népművészetét ismertető Gemenc kincsei – élet az ártéri erdőben című, illetve a gemenci gímszarvast több mint 300 fotón, diorámával bemutató kiállítás. Hétköznapokon a központ játszótere, a közeli vadmegfigyelő látogatható, az erdei vasút és a kiállítások előre bejelentkezett csoportok számára érhetők el.

Ajánlott tartalom

Különleges módon használják fel a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.