Jó ideje zajlik – egyelőre eldöntetlenül – a vita Nagy-Britanniában arról, hogy van-e értelme a kormány által meghirdetett ökováros-terveknek. Az elképzelést Gordon Brown miniszterelnök jelentette be még a nyáron.
A kezdeményezéssel egyszersmind hangzatos szakkifejezések láttak napvilágot: olyanok, mint például karbonsemleges, önfenntartó életközösség.
Az első menetben tíz karbonsemleges nagytérségben több tízezer “zöld” otthon épülne. A kifejezés természetesen nem a házak színét jelöli, hanem azt, hogy ezek az otthonok nem terhelnék plusz szén-dioxid-kibocsátással a környezetet.
A vitának mindenesetre még bőséggel van tere, ugyanis az engedélyezési eljárások jószerével el sem kezdődtek, és szakértők becslései szerint jó, ha 2016-ra elindul a program.
Az ökovárosok lakói energiaszükségletüket felülről, oldalról és alulról fedeznék: a nap, a szél és a föld nyújtaná az “üzemanyagot” a települések működtetéséhez. Az utóbbi például – ahol ez lehetséges – geotermikus energiával. Ha az egyes háztartásokban energiafelesleg keletkezne, azt egy érzékelő rendszer betáplálná a közösségi energiahálózatba.
A háztetőkön napelemek, a városok határában szélturbinák lennének, és azok a vízmelegítők, amelyeket nem napenergia fűt, biomasszával működnének. Az elhasznált fürdővíz sem menne kárba: tisztítás után a növények öntözésére szolgálna.
Az elektromosság hajtotta személyautókat közösségi töltőhelyeken lehet(ne) majd “megtankolni”, de a hangsúly a tömegközlekedésen van: szigorú előírás, hogy minden lakás legfeljebb tízpercnyi gyaloglásra lehet a legközelebbi busz-, vonat- vagy villamosmegállótól.
A szabályok között szerepel az is, hogy a városterület legalább 40 százalékát parkoknak, játszótereknek és kerteknek kell elfoglalniuk.
Alcím: Alibi kísérlet?
A tervet azonban – sajátos módon – még környezetvédő csoportok is bírálják, elsősorban azzal az érvvel, hogy a jórészt zöldövezetekbe tervezett új ökotelepülések – függetlenül “öko” mivoltuktól – mégiscsak környezeti rombolást okoznak puszta létrejöttükkel.
Az ellenzéki konzervatívok sommásan intézték el a programot: árnyékkormányuk lakásügyi miniszterjelöltje, Grant Shapps szerint ezek a városok “fenntarthatatlanok, életképtelenek és népszerűtlenek” lennének, ha valaha is megépülnek.
A brit Zöld Párt elnökhelyettese, Adrian Ramsay is visszakézből elveti az ötletet. Ramsay már a terv bejelentése után azt mondta a The Timesnak: a kormány “alibi kísérleteket” tesz arra, hogy zöld színben tűnjék fel, anélkül, hogy a szélesebb társadalmi és környezeti összefüggésekkel foglalkozna. A párt vezető politikusa szerint a koncepció már csak azért is elhibázott, mert minden várost ökovárossá kellene átalakítani, ahelyett, hogy a megjelölést címkeként ráragasztanák bizonyos ingatlanfejlesztésekre, megpróbálva azokat elfogadhatóvá tenni.
A kormánynak – vagy a jövő tavasszal esedékes választások utáni utódjának – tehát még alapos meggyőzési kampányt is végig kell vinnie, mire az első kapavágás megtörténik. Addig maradnak a hagyományos városok, köztük például a nyolcmilliós London, kétmilliónál több autójával, nyolcezer dízelhajtású autóbuszával, öt nemzetközi repülőterével és Oroszországéval vetekedő gazdaságával…