Egy egészséges fánk, ami a városainkat is fenntarthatóbbá teheti

A nemnövekedés mozgalmához hasonló elveket felállító, 2017-ben megjelent könyvében Raworth amellett érvel, hogy a közgazdaságtan valódi célja nem feltétlenül a növekedés kell, hogy legyen. Ehelyett a cél az, hogy arany középútként megtaláljuk annak a módját, hogy mindenki számára biztosítva legyenek az alapvető emberi szükségletek egyfajta “társadalmi alapzatként”, miközben tiszteletben tartjuk az életet fenntartó bolygó kapacitását, a “környezeti plafont.”

A több globális modellt ötvöző és finomító koncepció egy forradalmi elméletként robbant be a köztudatba, és hamar mozgalommá nőtte ki magát: vezető közgazdászok és politikusok, de még Ferenc pápa is hivatkozott rá. Sikerének egyik titka, hogy nagyon hamar megtalálták gyakorlati használati módjait kisebb skálákon – ma már több mint 70 város alkalmazza elveit.

Amszterdam volt az első város, mely ennek a módszernek az adaptálásával dolgozta ki a társadalmilag igazságos, zöld megújulást serkentő stratégiáját a COVID-világjárvány közepén. De mit is takar pontosan a fánkgazdaság koncepciója? És hogyan lehet ezt az innovatív elméletet városi szinten alkalmazni, továbbá miket tanulhatunk Amszterdam esetéből?

Egészséges fánk(gazdaság)ot mindenkinek

A fánkgazdaság egy olyan gazdasági modellre utal, amely az emberi jól(l)ét és a bolygó határainak egyensúlyát keresi. Elnevezése abból fakad, hogy ábrázolása egy tipikus amerikai fánkra (belül lukas kör alakú péksütemény) hasonlít.

A fánk belső pereme a „társadalmi alapzatot” jelképezi, mely meghatározza azt a minimális életszínvonalat, amelyhez minden embernek joga van. Ez az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak társadalmi prioritásaira épül, és olyan elemeket foglal magába, mint az élelemhez, vízhez, energiához, egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz és lakhatáshoz való hozzáférés, valamint a társadalmi és nemek közötti egyenlőség és politikai véleménynyilvánítás lehetőségének biztosítása.

A cél az, hogy senki ne kerüljön e társadalmi alap alá, vagyis senki ne zuhanjon be a fánk lukas közepébe.

A fánk külső pereme a „környezeti plafont” jelképezi, mely a Föld kritikus életfenntartó rendszereit foglalja magába. Tudósok 9 ilyen kritikus rendszert (pl. az éghajlat, az ózonréteg, a biológiai sokféleség) határoztak meg, és nemrég figyelmeztettek, hogy az ezekhez kötődő ún. planetáris határból hatot már átléptünk, miközben az összes rendszerben növekszik az emberi nyomás.

Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a Föld stabil éghajlatát, termékeny talaját, egészséges óceánját, oltalmazó ózonrétegét, bőséges édesvízkészletét és gazdag biológiai sokféleségét, az emberiségnek ezeken az ökológiai határokon belül kell élnie.

A társadalmi alapzat és a környezeti plafon között található tér a fánk ízletes masszája, amiben minden ember alapvető szükségletei kielégülnek az egészséges, élő bolygó erőforrásainak keretein belül – vagyis ez egy ökológiailag biztonságos és társadalmilag igazságos tér, amiben az emberiség virágozhat.

Ezzel szemben világszerte emberek milliárdjai még mindig nem tudják kielégíteni a legalapvetőbb szükségleteiket, miközben az emberiség az éghajlati és ökológiai összeomlás felé halad. A jelenlegi globális helyzetet illusztráló fánkon a társadalmi alapzat alatt lévő piros ékek azt mutatják, hogy világszerte mennyi ember szenved hiányt az alapvető szükségletek terén. A környezeti plafonon túlra sugárzó ékek pedig a bolygó határainak túllépését mutatják – ilyen például a klímaváltozás, a biológiai sokféleség elvesztése és a környezet nitrogén- és foszforterhelése.

Napjaink legnagyobb kihívása az, hogy egyszerre mindkét oldalról a fánk peremén belül maradjunk.

Ennek megvalósításához olyan gazdasági rendszerekre van szükség, amelyek regeneratívak, elosztó jellegűek, és a korlátlan növekedés helyett a jól(l)ét javítására összpontosítanak. Paradigmaváltásra van szükség a gazdaság minden szintjén, így a városokban is, amelyek kulcsszerepet játszanak a változások előmozdításában.

Jöjjenek a fánkvárosok!

A globális fánkgazdaság modellje a Thriving City Portrait eszköz alkalmazásával skálázható le egy város szintjére, aminek segítségével egy holisztikus pillanatfelvételt nyerhetnek a városlakók, tervezők és politikai-gazdasági döntéshozók a jelenlegi társadalmi és ökológiai helyzetről, és együtt megtervezhetik egy fenntarthatóbb város vízióját és az ahhoz vezető lépéseket. Ennek a közös gondolkodásnak az elindításához a kulcskérdés, amit minden városnak fel kell tennie:

Hogyan lehet városunk jól boldoguló emberek otthona és egy virágzó környezet, miközben tiszteletben tartjuk minden ember jól(l)étét és az egész bolygó egészségét?

Ez aztán négy alkérdésre osztható, amelyek mentén szétszálazhatók a városi szintű fánkgazdaság társadalmi alapjai és ökológiai korlátai a város helyi és globális dimenzióira tekintettel:

A fenti kérdések segítségével beazonosíthatók és rendszerbe szedhetők a társadalmi jólétre és környezeti fenntarthatóságra vonatkozó már meglevő és hiányzó konkrét célok, meghatározható, hogy ezek elégségesek-e a fánkgazdaság elveihez mérten, majd összehasonlítva ezeket a vonatkozó statisztikákkal, jobban megérthetjük, hogy a városi élet valójában mennyire igazodik ezekhez a célokhoz.

Amszterdamban például amikor a helyi társadalmi viszonyokat elemezték (vagyis azt a kérdést vizsgálták, hogy mit jelentene a város lakói számára a boldogulás), az egészség kategóriában további négy fontos alterületet azonosítottak be, ahol már volt (vagy fontos lenne, hogy legyen) városi célkitűzés. Majd a 2020-ban elérhető statisztikák alapján felállítottak egy képet arról, hogy hogy áll ezen célok teljesülése:

A helyi ökológiai viszonyok vizsgálatával (Mit jelentene, ha ez a város a természetes élőhellyel egységben prosperálna?) beazonosították azokat a kulcs ökoszisztéma szolgáltatásokat, amiket a helyi környezet nyújt, és amiket a városnak is támogatnia kellene. Így például célkitűzést fogalmaztak meg a városi zöldfelületek növelésére, amelyek enyhítik a városi hősziget hatást, ugyanis Jelenleg Amszterdam belvárosában a hőmérséklet akár 5 °C-kal is magasabb lehet, mint a környező területeken.

Amikor a város globális ökológiai hatásainak feltérképezésére került a sor (Mit jelentene a város számára, ha tiszteletben tartaná az egész bolygó egészségét?), akkor többek között a légszennyezést, a túlhalászatot, a hulladéktermelést és az üvegházhatású gázok kibocsátását jelölték meg problémaként. Ennek fényében

Amszterdam célul tűzte ki, hogy 2030-ra 50%-kal csökkenti az elsődleges nyersanyagok felhasználását, 2050-re pedig teljes mértékben körforgásos gazdaságot kíván elérni. Emellett 2030-ra 55%-kal, 2050-re pedig 95%-kal kívánja csökkenteni a város szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

A város globális társadalmi hatásainak elemzésénél egyrészt a városok fogyasztási döntéseire összpontosítottak – amelyek a háztartások vásárlásaiban, valamint az üzleti és kormányzati beszerzésekben nyilvánulnak meg –, másrészt a munkavállalókra és a környező közösségekre gyakorolt hatásokra a globális ellátási láncokon keresztül.

Tipikusan a lazább (vagy nem létező) szabályozással rendelkező fejlődő országokból importált élelmiszer, ruházat és elektronikai cikkek azok, amelyek előállításának óriási társadalmi ára lehet (pl. kizsákmányoló és egészségtelen munkakörülmények). Mivel ezek a cikkek nagyban hozzájárulnak Amszterdam fogyasztási lábnyomához, ezekre helyezték a hangsúlyt a kiértékelésben.

Ez a gyakorlat tehát segít feltárni a társadalmi célok, az ökológiai hatások, a helyi törekvések és a globális felelősségek közötti kölcsönös összefüggéseket, valamint segít összekapcsolni a különböző érdekekkel és aggodalmakkal rendelkező városi szereplőket egy közös kereten keresztül.

A cél az együtt-gondolkodás arról, hogy mit is jelent a saját városunk számára a 21. században való boldogulás, amit utána együtt-tervezéssel lehet egy fenntarthatóbb városi stratégiává formálni.

Világhódító útján a fánk egyre több színben, ízben és méretben

Mára egyre több város kezdett el foglalkozni ezzel az innovatív gazdasági szemlélettel, többek között Philadelphia, Portland, Koppenhága, Brüsszel, és az új-zélandi Dunedin is különböző skálákon tesztelik a koncepciót. A fánkmodell nemcsak városokra, de kerületekre, falvakra, megyékre és országokra is alkalmazható.

Fontos hangsúlyozni, hogy a modell nem kötelező előírásokból építkezik és nem kínál kész útitervet – ez sokkal inkább egy eszköz, aminek segítségével a helyi adottságokhoz, kulturális, társadalmi és környezeti kontextushoz igazodó holisztikus pillanatképet lehet alkotni például egy városról, és ennek megfelelően közösen megalkotni egy fenntarthatóbb jövőképet, ami aztán stratégiába építhető.

A fánk „legfinomabb” része, vagyis az éghajlati-ökológiai szempontból biztonságos és társadalmilag igazságos tér eléréséhez vezető út helyről-helyre másképp nézhet ki: a gazdagabb városok vagy országok például úgy találhatják, hogy a fő kihívásaik inkább a fánk külső pereméhez kapcsolódnak, ezért dönthetnek úgy, hogy elsősorban környezeti és éghajlati lábnyomuk csökkentésére összpontosítanak, hogy a bolygó határain belül maradjanak.

Eközben az alacsony vagy közepes jövedelmű régióknak az okozhat inkább gondot, hogy a fánk üres közepéből mindenkit annak belsejébe juttassanak, biztosítva az egyenlő hozzáférést az alapvető szükségletekhez, például az élelemhez, az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, ezért ezekre helyezik a hangsúlyt.

Végezetül fontos eloszlatni a tévhitet, miszerint a fánkmodell általánosan ellenzi a gazdasági növekedést vagy a fejlődést. Kate Raworth könyvében elismeri, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok esetében a jelentős GDP-növekedés elengedhetetlen ahhoz, hogy a népesség átlépje a fánk belső peremét, a társadalmi alapzatot. A modell azonban hangsúlyozza, hogy ez a GDP-növekedés csak eszközként szolgálhat a társadalmi célok ökológiai korlátokon belüli eléréséhez, nem pedig a siker elszigetelt mércéjeként vagy a gazdag nemzetek céljaként.

Raworth maga nem tartja igazán jónak a „nemnövekedés” kifejezést, ugyanis az arra utal, amit nem akarunk, nem pedig arra, ami felé szeretnénk haladni. A fánk ihlette gazdaságban a növekedés és a zsugorodás közötti ingadozást elfogadjuk, és a mennyiség helyett a minőségre helyezzük a hangsúlyt, megkérdőjelezve a folyamatos gazdasági bővülés hagyományos elképzeléseit.