Győrben is tesztelik a hidrogéncellás autóbuszt

Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt a Volánbusz és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség Zrt. az egy évig tartó mintaprojektje során – jelentette be pénteken a közlekedési társaság és az ügynökség.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A kísérleti projektjében a HUMDA a közösségi közlekedésben történő felhasználás lehetőségeit vizsgálja: Győr, Zalaegerszeg és a fővárosi agglomeráció mellett Debrecenben, Kecskeméten, Kaposváron és Miskolcon is, ahol időszakosan forgalomba álltak és állnak majd a hidrogén-üzemanyagcellás buszok. Június 1. és 27. között egy hidrogénmeghajtású, Solaris Urbino 12 Hydrogen típusú járművet próbálhatnak ki az utasok Győr helyi közlekedésében, a Volánbusz honlapján elérhető menetrend szerint. A jármű az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével áll forgalomba.

A 12 méteres, háromajtós, légkondicionált Solaris Urbino autóbusz 29 ülő és 58 álló utas szállítására alkalmas. A Prim-Vol Trade Kft. által biztosított buszban egy 70 kilowatt (kW) teljesítményű hidrogén-üzemanyagcella működik. A járművet egy ZF AV 130 integrált elektromos motor hajtja. A tetején elhelyezett 1560 literes térfogatú kompozit hidrogéntartályok egyszeri feltöltésével 350-400 kilométert képes megtenni a busz. A tartályokban összesen 36,8 kilogramm hidrogéngázt lehet tárolni 350 bar nyomáson. A zöldhidrogént a Messer Hungarogáz Kft. szolgáltatja, az autóbusz töltése a Volánbusz győri telephelyén történik. A közleményben emlékeztettek arra, hogy a Volánbusz folyamatosan végez utasforgalmi próbákat különböző típusú, alternatív meghajtású autóbuszokkal. A társaság 2022 februárjában Kőbánya-Kispest és Vecsés között már sikerrel tesztelte ezt a járműtípust is, amely idén májusban Zalaegerszeg helyi közlekedésében vett részt.

Ajánlott tartalom

NGM: magyar-kínai kerekasztal az elektromos járműipar magyarországi versenyképességének növelése érdekében

A magyar EU-elnökség versenyképességi prioritásaival összhangban november 26-án Budapesten kerül megrendezésre a második, új energia meghajtású járművek tematikájú (NEV) magyar-kínai kerekasztal esemény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.