Startupok a „viharban” – Mutatjuk, mi kell a jövőben ahhoz, hogy egy startup sikeres legyen

Globálisan az 50. legfejlettebb startup-ökoszisztéma a magyar. A hazai startup szféra ezzel már harmadik éve stagnál, miközben a kockázatitőke-befektetések, finanszírozások csökkenése még inkább kihívás elé állítja az innovátorokat. A hazai piac szereplőinek ezért már most kell egy forgatókönyv arra az esetre, ha befektetések nélkül kellene boldogulniuk. A start it inkubátorprogram szeptember 8-ig várja a startupok jelentkezését, hogy egyéni mentorációval, közösségi irodával és számos digitális szolgáltatással segítsen átgondolni a jövőre vonatkozó lehetőségeket és ingyenes támogatást nyújtson a változó piaci körülmények között.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A StartupBlink 2024-es ökoszisztéma-jelentésében nemzetközi szinten az 50. legfejlettebb startup-
ökoszisztéma a magyar. A kockázatitőke-befektetések csökkenése miatt azonban a jövőben néhány új
irányvonalat is át kell gondolniuk az innovátoroknak, véli Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője:

A startupok sikerének egyik kulcsa a rugalmasság – azaz, hogy a nagyvállalatoknál gyorsabban tudnak reagálni a gyakran változó fogyasztói és piaci igényekre. Egy-egy ilyen változáshoz, pivothoz azonban nemcsak technológia és a csapat agilitása, hanem a befektetők tőkéje is szükséges lehet. Ez utóbbit tekintve azonban egyre szűkebb a mozgástér: a Startup Hungary év elején közzétett riportja szerint a 2022-es évhez képest tavaly több mint 60 százalékkal kevesebb tőke érkezett a magyar startupokba.

Mire koncentrálnak a befektetők?

Ahhoz, hogy felkeltsék, megnyerjék a befektetők és a célközönség érdeklődését, a startupoknak a jövőben két tényezőre kell fokozottabban figyelniük. Sokkal inkább adaptálniuk kell az új technológiákat a termékükbe és az üzleti modelljükbe is. Másrészt a fenntarthatóság egyre inkább kulcsfontosságú, ezért az eddigieknél jobban fókuszba kell helyezniük a környezetbarát megoldásokat és a társadalmi szerepvállalást. A startupoknak mindezek mellett egyfajta szemléletváltásra is szükségük van, nyitniuk kell az alternatív finanszírozási formák irányába. Ilyen például a közösségi finanszírozás (crowdfunding) vagy a bootstrap, vagyis amikor a startup a saját megtakarításait, illetve a barátok és családtagok forrásait használhatja fel a kezdeti költségek fedezésére. Végül pedig meg kell találniuk azokat a szakmai lehetőségeket, amelyek anyagi támogatás nélkül is segítenek az elindulásban és a szintlépésben.

A start it K&H programunk kuriózumnak számít a hazai akcelerátorok között, hiszen iparági megkötés nélkül várjuk a fejlődni vágyó csapatokat. A féléves mentorálást elnyerő startupokat a K&H kulcsmentorai, a hazai és nemzetközi üzleti kapcsolati hálónk, valamint az alumni csapatok sokéves tapasztalatai is segítik a további fejlődésben, akár a nemzetközi piacra lépésig – hangsúlyozta Németh Balázs.

A legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor szeptember 8-ig várja az innovatív és ambiciózus csapatok
jelentkezését.

Ajánlott tartalom

Közös klímastratégiát hozott létre a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzata

Lezárult az a 2,9 millió eurós összköltségű LIFE projekt, amelynek keretében elkészült a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzatának közös, éghajlatváltozási sérülékenyvizsgálaton alapuló alkalmazkodási klímastratégiája - közölte az vállalat pénteken az MTI-vel.