Gyalogos, motoros, autós nem dohányozhatna Tajvanon

Tajvani tervek szerint jövőre megtiltanák a séta közbeni dohányzást, hogy a környezet tisztább és egészségesebb legyen – közölte egy hivatalos forrás pénteken.

A tilalom – amelynek tervezete pillanatnyilag a környezetvédelmi hatóság előtt fekszik – illegálissá tenné a motorozás és autóvezetés közbeni dohányzást is.
“Reméljük, hogy az új szabályok visszatartják majd a gyalogosokat, motorosokat és autósokat attól, hogy csikkjeiket szétszórják. A biztonságukat is szolgálja, mert a dohányzás elvonja figyelmüket a vezetéstől” – mondta a hatóság tisztviselője.
Tajvan az utóbbi években szigorította dohányzásellenes intézkedéseit, januárban például megtiltották a nyilvános helyeken való beltéri füstölést.
Az ország 23 milliós lakosa közül mintegy 5 millió dohányzik a becslések szerint.

Ajánlott tartalom

46 ezer fát ültettek el eddig a fásítási programban

Meghaladja a 46 ezret az Országfásítás programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma - mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.