Olaszországnak több mint ezer négyzetkilométert kell megtisztítania a mérgező hulladéktól

A Nápoly és Caserta közötti térségben több mint ezer négyzetkilométer területet kell megtisztítania a földalatti elásott mérgező ipari hulladéktól az olasz államnak, a szennyezés az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete szerint több mint közel hárommillió lakos egészségét veszélyezti.

Az olasz állam két év határidőt kapott a területet érintő szennyezés mértékének pontos felmérésére, a szükséges egészségügyi és környezetvédelmi intézkedések kidolgozására, valamint az ott élők nyilvános tájékoztatására azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok mit fognak tenni védelmükben. Történelmi ítéletként értékelte a Legambiente környezetvédelmi szervezet a Strasbourgban székelő bíróság január 30-i határozatát, amely szerint Olaszország megsértette az élethez és egészséghez való jogot az úgynevezett Tűzföldön (Terra dei Fuochi). Az Emberi Jogok Európai Bíróságához 5 szervezet, valamint 41 magánszemély fordult, akik rákban betegedtek meg, vagy már elhunytak rokonai.

A déli Campania tartományban, a Nápoly és Caserta közötti több mint ezer négyzetkilométeres területről van szó, ahol közel hatvan önkormányzatban majdnem hárommillióan élnek. A nyolcvanas évektől kezdve elterjedt gyakorlatnak számított, hogy a helyi maffia, a Camorra Olaszország más részeiből és külföldről oda szállította a mérgező, máshol költséges feldolgozást igénylő ipari hulladékot. A veszélyes anyagokkal teli konténereket és műanyag zacskókat kezdetben elásták, majd a hely fogytával el is égették: a szabad ég alatti szemétmáglyákról nevezték el a térségét Tűzföldnek. A mérgező hulladék így beszivárgott a talajba, a talajvízbe és a levegőben is felszabadult.

A campaniai ügyészség a kilencvenes években indította az első vizsgálatot Carmine Schiavone, a Casalesi-klán egyik vezetője tanúvallomása alapján. A Legambiente 2003-ban jelentést közölt az általa ökomaffiának elkeresztelt bűncselekményről. 2012-es adatok szerint a Tűzföld férfilakossága körében 47 százalékkal, a nők között 40 százalékkal emelkedett a rákos megbetegedések aránya, és a 12 évesnél fiatalabbaknál a daganatos megbetegségek száma is ugrásszerűen emelkedett a múlt század nyolcvanas évekhez képest. Az állam 2013-ban léptette hatályba az első törvényerejű intézkedéseket a térség talaja, levegője és az ott termelt élelmiszerek biztonsága felmérésére, egészségvédelmi intézkedésekre, hatósági fellépésre, de a mai napig nincsenek pontos adatok a több ezer tonnára becsült mérgező hulladék mennyiségéről, és nem minden rejtett szeméttelepet sikerült feltárni. Az sem tisztázott, mekkora összegre lenne szükség a térség teljeskörű megtisztítására.

Ajánlott tartalom

Szlovénia projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére

Szlovénia csaknem 27 millió euró értékű, hét éves időszakra szóló projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére - közölte a szlovén környezetvédelmi minisztérium.