Ön nyugdíjas? 3 millió forint támogatás napelemes rendszerre ITT! (x)
Az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást a Vidéki otthonfelújítási programban. A nyugdíjasok házuk, lakásuk felújításához 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást, és legfeljebb 6 millió forintos, kamattámogatott hitelt kaphatnak. A támogatási kérelmeket a Magyar Államkincstárhoz lehet benyújtani elektronikusan, személyesen vagy akár postai úton. A kormány 2010 óta folyamatosan azon dolgozik, hogy segítse a családok saját tulajdonú ingatlanhoz jutását és meglévő otthonaik korszerűsítését. A 2021-2022-ben futott korábbi program rendkívüli népszerűségére való tekintettel, a megfizethető lakhatás biztosítása érdekében a kormány a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében, idén ismét elindította a Vidéki otthonfelújítási programot, amely a kormány döntésének megfelelően a kistelepülésen élő nyugdíjasok számára is elérhető lesz – írták. A program eredetileg kizárólag a 25 év alatti gyermeket nevelő családokat támogatta, most azonban több százezer, 5 ezer fő alatti településen élő, nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy is jogosulttá válik a támogatásra.
A vidéki nyugdíjasok számára különösen fontos a korszerűsítés, mivel sokan régebben épült, alacsony energiahatékonyságú ingatlanokban élnek. A most induló programnak köszönhetően az 5 ezer fő alatti mintegy 2900 településen élő nyugdíjas számára nyílik meg a lehetőség, hogy otthonukat felújítsák. A felújítások nemcsak az ingatlanok értékét növelhetik, hanem a rezsiköltségek csökkentésével hozzájárulhatnak az idősek biztonságosabb és fenntarthatóbb lakhatásához – tették hozzá. A munkálatok előfinanszírozásához pedig legfeljebb 6 millió forintos, kamattámogatott hitel is igényelhető. A támogatási kérelmeket a Magyar Államkincstárhoz lehet benyújtani elektronikusan, személyesen vagy akár postai úton is. A támogatás 2025. január 1. és 2026. június 30. között kiállított számlákra vehető igénybe- közölték.
Milyen felújítással kapcsolatos tevékenységekre igényelhető a támogatás?
A támogatott építési tevékenységeket a Rendelet 6. §-a sorolja fel, melyek az alábbiak:
– víz-, csatorna-, elektromos, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve
külső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
– fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely egyáltalán nem, vagy
legfeljebb egy ilyen helyiséggel rendelkezik;
– fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló
energiaforrások alkalmazását is;
– az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a
lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
– a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági
rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
– tető cseréje, felújítása, szigetelése;
– égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
– klímaberendezés beépítése, cseréje;
– napkollektor, napelemes rendszer telepítése, illetve annak vagy részeinek cseréje,
bővítése;