Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Magyarországon mintegy 1,5 millióan élnek távfűtéses lakásokban, több mint 210 távhőrendszer biztosít fűtést közel 700 ezer háztartásban és hozzávetőleg 12 ezer oktatási, szociális és egészségügyi intézményben, bevásárlóközpontban és sportlétesítményben. A szektor beruházásait két kiírással is ösztönzik, a felhívások a távhőszolgáltatás hatékonyságának javítását és a távhőtermelés megújuló alapokra helyezését segítik, hosszú távú fenntarthatóságát támogatva – húzta alá. Emlékeztetett: idén tavasszal indították a Jedlik Ányos Energetikai Programot, amelynek tíz új pályázatán összesen több mint 440 milliárd forinttal ösztönzik a vállalati beruházásokat. Kiemelte, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Program elsőként élesedő pályázatára szerdától jelentkezhetnek a távhőszolgáltatók. Az infrastruktúrafejlesztésekre szánt támogatási keret összesen 45 milliárd forint. Egy pályázó minimum 20 millió, maximum 1,5 milliárd forint támogatást igényelhet. A távhőtermelők július 21-től, majd további négy szakaszban igényelhetnek támogatást a rendszereik megújuló alapú korszerűsítésére elkülönített 51 milliárd forintos keretből. A kiírások előmozdítják a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával, ezzel mérséklik Magyarország importkitettségét – fejtette ki. Arra is kitért, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Programban hétfőn zárult le az energetikai kutatás-fejlesztési pályázat társadalmi egyeztetése, a kiírás a következő hetekben nyílhat meg az érdeklődők előtt.
Jövő keddig várják az észrevételeket az ipari energiatárolók telepítését 50 milliárd forinttal ösztönző felhívás tervezetéhez is. A véleményeztetésen már korábban átesett a biogáz és biometán felhasználás felpörgetését célzó konstrukció, ebben 40 milliárd forintot nyerhetnek el a hazai cégek. Hamarosan megismerhetővé válnak a földhőhasznosítás élénkítését célzó három programelem részletes feltételei is, ezekre összesen 42 milliárd forint jut. Azt szeretnék elérni, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Program minden kiírását még idén eljuttassák legalább az első támogatási szerződések megkötéséig – mondta. Hangsúlyozta, hogy a kormány minden nehézség és brüsszeli gáncsvetés dacára az energetikában is a józan ész szavára igyekszik hallgatni. Ennek megfelelően a biztonságos ellátás mellett a megfizethető energiaárakért dolgoznak a magyar családok és vállalkozások védelmében.
A Jedlik Ányos Energetikai Program a törekvés megvalósításának kulcseleme az ágazati szempontokon messze túlmutató nemzeti érdek – szögezte le Czepek Gábor, megjegyezve, hogy a rezsicsökkentést Brüsszel folyamatosan támadja, legújabban az orosz energiaembargóval igyekeznek kikényszeríteni a megszüntetését, az orosz gáz kitiltásán dolgoznak.