Új csúcsra tör a magyar kőolaj-kitermelés – húsz év után ismét 1 millió tonna fölött!

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hangsúlyozták, hogy a hazai fogyasztók biztonságos ellátása érdekében a lehető legnagyobb mértékben érdemes az országhatárokon belül elérhető energiaforrásokra támaszkodni. Az importkitettségek csökkentéséhez nagyban hozzájárul, hogy a belföldön előállított energia mennyisége 2021 óta töretlenül nő. Idén június végéig gázból és kőolajból is többet hoztak felszínre Magyarországon, mint 2024 első fél évében. A közlemény szerint a látványosabb, mintegy 18 százalékos bővülés a kőolajnál mutatható ki, a tavalyi első hat hónap 504 ezer tonnájával szemben a kitermelt mennyiség 593 ezer tonna fölé nőtt. A földgáz esetében a 2024 január-júniusi 956 millió köbméteres teljesítményhez képest kis többlet látszik, a 2025 első féléves kitermelés 977 millió köbméter volt. Idén is kitart tehát az elmúlt időszakra jellemző lendület: Magyarország kőolaj-kitermelése 2024-ben húsz év után először múlta felül az 1 millió tonnát. Az időarányos előrehaladás alapján 2025 ebből a szempontból az évszázad legerősebb éve lehet. Földgázból mintegy 1,9 milliárd köbmétert nyertek ki a hazai mezőkből tavaly, ez a mennyiség a teljes felhasználás több mint ötödének, a lakossági igények közel kétharmadának feleltethető meg -ismertették.

Emlékeztettek, hogy az EM a hazai ásványvagyonban rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében öt év szünet után hirdetett meg bányászati koncessziókat ősszel. Az eredményesen zárult eljárások alapján hat helyszínen kezdődik meg a szénhidrogének kutatása. A nyár elejére Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási területek mindegyikére megkötötték már a koncessziós szerződéseket is. A közleményben idézik Czepek Gábort, a tárca parlamenti államtitkárát, aki elmondta: „Az energiafüggetlenség erősítéséhez az kell, hogy amit csak lehet, saját forrásból, saját eszközzel, idehaza állítsunk elő. A világbajnok szintre emelt zöldenergia-kapacitások hatékonyabb hasznosítása érdekében gyors ütemben gyarapítjuk az áramtárolói képességeinket. Az atomenergia szerepének megőrzése mellett korszerű gázerőművek építésével is teszünk a megugró villamosenergia-igények zavartalan kiszolgálásáért. Európa egyre több országa ismeri fel, hogy a hosszú évek óta képviselt álláspontunk helyes: hagyományos energiahordozók nélkül nincs energiaszuverenitás, és nem vihető végbe a zöld átállás sem.”
Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke hangsúlyozta: „A hazai szénhidrogén-bányászat növelése tekintetében az SZTFH továbbra is elkötelezett. Aktívan részt veszünk az Energiaügyi Minisztérium koncessziós pályázat előkészítési tevékenységében. További alkalmas területek érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatát folytatjuk, lehetővé téve ezzel a mielőbbi újabb kiírásokat. Minden sikeres pályázat magában hordozza a hazai kitermelés növelésének lehetőségét, amelyet az új koncessziós kutatási találatok igazolnak is.”

Ajánlott tartalom

Külföldre utazik a 8 méteres gépóriás – felkészül a következő évtizedre a Kelenföldi Erőmű

Cseh és lengyel üzemekben újítják fel Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját, a Kelenföldi Erőmű 55 tonnás berendezését.