Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A napelem ma már nem a leggazdagabbak kiváltsága, a technológia olcsóbbá válása, valamint a különféle lakossági pályázatoknak köszönhetően egyre több család számára válik elérhetővé a beruházás. Ennek ellenére sokan továbbra is csak fontolgatják, halogatják a telepítést – hol az árak tűntek magasnak, hol a szabályozás körül volt bizonytalanság, máskor egyszerűen csak a fennálló helyzet kényelme döntött. Napjainkra ugyanakkor egyre többen teszik fel a kérdést: vajon túl késő beruházni? A jó hír az, hogy senki sem maradt le semmiről, sőt, bizonyos szempontokból ma még kedvezőbb a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt. Egy-egy napelemes beruházás előtt a család – vagy vállalkozás – hajlamos a hosszas mérlegelésre, ami teljesen természetes, sőt szükséges feladat. Jelentős beruházásról van szó, amely nem térül meg azonnal, a hatékonyság érdekében ezért ajánlott minden szempontot figyelembe venni. A potenciális napelem-tulajdonosok ugyanakkor sokszor túlságosan elhúzzák a döntéshozatal folyamatát, és végül gyakran olyan kifogásokat találhatnak maguknak, amelyekre hivatkozva le is mondanak a telepítésről. Van, aki még olcsóbb technológiára, más a kiszámíthatatlan jogi környezetre, megint más a már meglévő kiadásokra hivatkozik.
Mindezek teljesen érthető évek, a mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak az egyre brutálisabb rezsiszámlák, az árak kiszámíthatatlansága és a potenciálisan gyengülő energiabiztonság. Valójában épp a beruházás melletti érvek azok, amelyek erősödnek és sokasodnak.
A mai napelemek hatásfoka például jóval magasabb, mint 5-10 évvel ezelőtt: egy átlagos panel napjainkban már több áramot termel ugyanakkora felületen, hosszabb garanciával és tartósabb kialakítással, mint elődei. A rendszerekhez kapcsolható akkumulátorok ára is csökkent, miközben megbízhatóságuk és élettartamuk nőtt. Egy ilyen komplex rendszer ugyan kifejezetten költséges, megléte azonban elképesztő energiabiztonságot adhat az adott otthonnak.
Eközben minden jel arra utal, hogy az energiaárak egyhamar nem fognak visszaesni a korábbi, az ukrajnai invázió és az Oroszország ellen bevezetett szankciók előtti szintre. Az áram ára tartósan magas marad, a nemzetközi energiapiac bizonytalanságai miatt pedig kifejezetten nehéz a költségek előre jelzése. Egy biztos: olcsó energiára a jövőben sem számíthatunk, a lakosságnak tehát a piaci – hálózati – beszerzés mellett alternatívát keresnie, ha hosszabb távon megtakarítást akar elérni.
Éljünk a lehetőségekkel
A beruházás persze továbbra sem olcsó mulatság, Magyarországon azonban az utóbbi években több olyan állami pályázat is indult, amely segítséget jelenthet. 2024 végén például a Napenergia Plusz Program startolt el, amelyben kifejezetten a komplex, napelemes-akkumulátoros projekteket támogatták – sajnos itt a jelentkezés már lezárult, de idővel létrehozhatnak hasonló kezdeményezést.
Jelenleg a Vidéki Otthonfelújítási Program 2025 keretében kérhetünk pénzügyi segítséget a napelemek telepítéséhez kedvezményes hitel mellett, 5000 fősnél kisebb településekről. Ezen legfeljebb 3 millió forint értékben, maximum 50 százalékos támogatás nyerhető el a kedvezményes hitellel együtt.
Nagyon is megéri most beruházni, a magas energiaárak miatt ugyanis a napelemes rendszerek rövidebb idő alatt hozzák vissza a befektetést, mint valaha. A beruházás emellett hosszú távú biztonságot kínál, hiszen a napelem 20-25 évig szolgálhatja a háztartást vagy vállalkozást, miközben – különösen akkumulátoros rendszer esetén – fokozza az energiafüggetlenséget, csökkenti a hálózatnak való kitettséget.
Végezetül a szabályzási környezet miatt aggódókat is érdemes megnyugtatni: bár esetenként úgy tűnhet, hogy a napelemek terén hozott jogszabályi döntések visszalépést hoznak, ezek jellemzően csak rövid időre szóló intézkedések – gondoljunk csak a betáplálási stopra. A trendek abba az irányba mutatnak, hogy a magyar döntéshozók hosszú távon támogatják a megújuló energiaforrások használatának lakossági terjedését, és ezt egyébként az EU-s irányelvek is előírják.
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu