A világ első robotkolibriját fejlesztette ki a japán Liu Hirosi és kutatócsapata a Tokióhoz közeli Csiba Egyetemen.

Másodpercenként harmincat ver szárnyaival a robotkolibri

A világ első robotkolibriját fejlesztette ki a japán Liu Hirosi és kutatócsapata a Tokióhoz közeli Csiba Egyetemen.

A tíz centiméter hosszú és csupán 2,6 grammot nyomó találmány ránézésre inkább emlékeztet egy papírrepülő, egy vitorlás és egy szitakötő keverékére, mint névadójára, hiszen parányi motorja mellett négy szárnya van. Ezek pedig másodpercenként akár harmincat is képesek csapni, ami a kolibrihez képest nem is olyan rossz eredmény: a nektárt szívogató madarak 40-50 szárnycsapást érnek el ugyanennyi időn belül.

A 46 éves Liu úgy nyilatkozott a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at) szerint, hogy óriási robotot egyszerűbb építeni. Kreációját egy infravörös szenzor segítségével lehet irányítani, és kanyarokat és csavarokat is be lehet iktatni a mozgásába, valamint repülési magassága is változtatható. Liu szerint manőverei közben a szerkezet stabilabb, mint egy helikopter. Hogy még közelebb kerüljön ihletőjéhez, a következő cél az egyhelyben repülés illetve lebegés lesz.
Liu tervei szerint a robotra egy miniatűr kamera kerül majd, amelynek segítségével a találmány betemetett emberek felderítésében vagy bűnözők üldözésében lesz bevethető. A robotkolibri kifejlesztése átszámítva mintegy 1,52 millió euróba került.

Ajánlott tartalom

Luxus arab parfüm: ha nem mindegy a minőség!

A fényűzés, a pompa és a csábítás világa évezredek óta összefonódik a Közel-Kelet illatkultúrájával, ahol a parfümkészítés ősi művészeti ág, a vendégszeretet és a személyes önkifejezés legnemesebb formája. Amikor egy luxus arab parfüm kerül a kezünkbe, azonnal érezhetjük, hogy itt a hagyomány és a prémium minőség olyan elegyéről van szó, amely messze túlmutat a hétköznapi illatszereken. Azok számára, akik a minőséget tekintik az elsődleges szempontnak, az arab parfümök igazi kincsesbányát jelentenek.