Egy új felmérés szerint egy család, mely egy modern öko-faluban él, Somerset közelében – amely rendelkezik esővízgyűjtővel, napenergia és a meleg levegő újrahasznosítási rendszerekkel – a magasabb szén-dioxid kibocsátással bír, mint egy család, mely egy viktoriánus stílusú házban él Battersea városában, mely az Egyesült Királyság fővárosának egy része.
Meglehet, hogy a londoni házak korosak, de olyan sűrűn építették őket, hogy a szomszédoknak osztozniuk kell a mennyezeteken és a falakon.
Londonban a legtöbb ember inkább gyalog jár, vagy a tömegközlekedést választja, hogy eljusson munkába, vásárolni, vagy kikapcsolódni. Ezzel szemben, a vidéken élő embereknek szükségük van autóra az alapvető utazásokhoz is.
Az összehasonlítás résztvevői Chris Hunt, aki a vidéki Somerset városában él, valamint Nick Wilson, egy londoni viktoriánus ház lakója.
Chris Hunt nemrégiben költözött egy új, energiatakarékos házba Somersetben. Hunt azonban naponta 105 kilométert vezet munkahelyéig, a Bristoli Egyetemig, sőt, bevásárolni is autóval kell mennie a házától 24 kilométerre lévő Yeovil üzletig. Összességében évente nagyjából 24.000 kilométert vezet, ez pedig masszív 4,84 tonna kibocsátott szén-dioxiddal egyenértékű.
Eközben Nick Wilsonnak, aki egy hasonló méretű, tipikus londoni viktoriánus házban él, magasabb áram-, és gázszámlát kell fizetnie, ez 370.000 Ft-al több, évente. Ő azonban busszal vagy vonattal megy dolgozni és vásárolni is, 3,87 tonna kibocsátott szén-dioxidot előállítva.
A Zöld Metropolis című könyvében David Owen úgy érvelt, hogy a nagy közösségek, mint például a New York-i Manhattan közössége az egyik legzöldebbnek minősül az Egyesült Államokban. Úgy gondolja, hogy a legtöbb Manhattanben élő lakos tízszer energia-hatékonyabban él, mint az átlag amerikaiak. Owen ezt azzal indokolta, hogy mikor egy távoli, vidéki házba költözött, nyolcszor több villamos energiát kellett fogyasztania és 48.000 kilométert kellett vezetnie, mint akkor, amikor Manhattanben élt.