Naperőmű építését tervezik Hevesen

Három és fél hektáros napelem-erőmű épülhet Hevesen, ha sikerre vezetnek a befektető céggel jelenleg is zajló tárgyalások – adta hírül szerdán a heol.hu Heves megyei hírportál.

Csáki Zsigmond a település polgármestere az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni a heol értesülésével kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy a beruházás előkészítéséről még folynak a tárgyalások.
A weboldal értesülése szerint a tervezett másfél megawatt csúcsteljesítményű erőmű éves várható energiatermelése 1.900 megawattóra lenne. A fejlesztés 1,9 milliárd forintba kerülne, amelynek a felét pályázati forrásból fedeznék a beruházók.

A honlap szerint az erőművet úgy tervezték, hogy teljes mértékben önszabályozó, automatikus működtetésű legyen, üzemeltetése távfelügyelettel, őrzéssel és minimális karbantartási tevékenységgel megoldható. A Hevesen előállított villamos áramot teljes egészében értékesíteni kívánják.
A napelemek fölszerelését még az idén szeretnék megkezdeni, a rendszer kiépítése pedig fél évet venne igénybe. A húsz sorból, soronként tizennyolc panelből álló napelem-erőmű az elkészülte után egy év alatt 1.600 tonna szén-dioxid-kibocsátást válthatna ki. A teljes beruházás a jelenlegi átvételi árral számolva 22 év alatt térülne meg – közli a honlap.

Ajánlott tartalom

Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Többé nem jelent problémát a nehezen kezelhető fémprofilok precíziós vágása a gyártó vállalatok számára. A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására.