Népszabadság: jogerős börtönbüntetés a polgármesternek a német importszemét ügyében

Kunbaja polgármesterét, Halász Istvánt jogerősen másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a 2006-ban Németországból beszállított és illegálisan lerakott több mint négyezer tonna bálás kommunális szemét ügyében – számol be a pénteki Népszabadság.

Az ítélettel a bíróság helybenhagyta a hulladékgazdálkodás megsértésének bűntettében tavaly hozott első fokú ítéletet, amely szerint a polgármestert másfél év szabadságvesztésre, két év közügyektől eltiltásra, 500 ezer forint pénzbírságra, valamint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték.
Feleségét – a per másodrendű vádlottját – tízhavi, két évre felfüggesztett börtönre, valamint 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

A Halász István és felesége által irányított kft., majd később még két cég volt a főszereplője a büntetőügynek. Ezeknek a cégeknek a közreműködésével zajlott a szemétszállítás 2006. júniustól decemberig négy németországi városból. Az első szállítmányok engedélyhez nem kötött rakományként érkeztek az egykori kunbajai termelőszövetkezet majorjába. A további szállítmányokat – ellenszolgáltatás fejében – Duna-Tisza-közi tanyaportákra, elhagyott téeszmajorokba, valamint Pest, Komárom-Esztergom, Békés, Csongrád és Fejér megyei településekre helyezték el.
A több mint négyezer tonna szemétből a német fél több mint háromezer tonnát visszaszállított, csaknem ezer tonnát az állam a saját költségén semmisített meg.

Ajánlott tartalom

Mi a közös a részecskegyorsítókban és az éghajlatváltozásban?

A Paul Lévy matematikus után Lévy-sétának (vagy bizonyos esetekben Lévy-repülésnek) nevezett jelenség a véletlen bolyongásnak egy fajtája, amely a természetben rengeteg különféle esetben előfordul, ragadozó állatok élelemkeresésétől kezdve közgazdasági, mikrobiológiai, kémiai folyamatokon át az éghajlatváltozásig. Az ELTE Atomfizikai Tanszék és az Asztro- és részecskefizikai Tématerületi Kiválósági Program kutatói, Kincses Dániel, Nagy Márton és Csanád Máté legújabb kutatásukban megmutatták, hogy a nagyenergiás atommag-ütközésekben keletkező részecskék mozgása is leírható Lévy-sétaként, ezzel megerősítették a jelenség interdiszciplináris jellegét.